2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Követendő kesznyéteni példa
19273-kesznyeten-kozmunka-05_20130628143324_16

Követendő kesznyéteni példa

Dr. Mengyi Roland és Kecsõ Imre kiemelte az értékteremtõ munka fontosságát
A Belügyminisztériumtól kapott felzárkóztatási  támogatást felhasználva, döntően közfoglalkoztatás keretében, egy régi istállót átépítve alakították ki Kesznyétenben a közfoglalkoztatási telephelyet. Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő követendő példának nevezte pénteken a  Kesznyétenben tapasztaltakat.

Kecső Imre polgármester köszöntötte a vendégeket és a közmunkásokat, akiknek a munkáját jöttek ünnepelni. Emlékeztetett rá, hogy a község a kezdetektől részt vesz a közmunkaprogramokban, igyekeznek kihasználni a lehetőségeket. Éves szinten mintegy 120 főt tudnak foglalkoztatni. Rövid beszédét követően felkérte dr. Mengyi Rolandot, hogy tartsa meg köszöntőjét.

„Gratulálok a közösségnek, a polgármesternek, első sorban mindazoknak, akik a két kezükkel részt vettek ebben a programban”-  vette át a szót dr. Mengyi Roland, aki kiemelte:  Magyarország megújul és Kesznyéten is megújul. Most ugyan egy kis beruházásról van szó, de a közmondást idézve: sok kicsi sokra megy. Az elnök méltatta az összefogást, valamint az emberek törekvését, hogy a segélyek felől elmozduljanak a munka világa felé.  Ez nagyon fontos lépés.  Kesznyétent példa ként lehet állítani más települések elé, akár országosan is.

Ezt követően a foglalkoztatás alakulásáról szólt dr. Mengyi Roland. Az országos statisztika szerint áprilisban 32 ezerrel volt kevesebb az álláskereső, mint korábban, májusban pedig 16 ezerrel csökkent a számuk. A munkanélküliek aránya 10,5 százalék. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében áprilisban és májusban is 60 ezer alatt volt a regisztrált álláskeresők száma. Ez hat éve nem volt ilyen alacsony – sorolta az eredményeket, amely alapján összességében elmondható, hogy Magyarország jobban teljesít és Kesznyéten is jobban teljesít.

A köszöntőket követően a vendégek és a közmunkások közösen megtekintették az átalakított, felújított épületet, valamint a Start közmunka keretében előállított mezőgazdasági termékekből rögtönzött kiállítást, amelyeket a telephelyhez tartozó nagy portán és a két fóliasátorban  termeltek, továbbá a Girinccsel közös projektben készülő térburkoló elemeket, mederlapokat.  A távlati tervek közt szerepel, hogy szociális szövetkezetet hoznak létre, a termelést tojóüzemmel bővítik és az árut a tiszaújvárosi piacon, valamint egy helyi, szociális boltban értékesítik majd. Ennek a folyamatnak volt egy fontos állomása a telephely kialakítása.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!