2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Balog Zoltán: súlyos gondok szorítják a felsőoktatást
royal_magazin_PNG

Balog Zoltán: súlyos gondok szorítják a felsőoktatást

  Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar felsőoktatást a nagyszerű teljesítmények ellenére súlyos gondok szorítják. Balog Zoltán erről a Miskolci Egyetem pénteki tanévzáróján, a gépészmérnöki és informatikai, valamint az egészségügyi karon végzett hallgatók diplomaátadása után beszélt.

Balog Zoltán versenyképes, hatékony, fenntartható, rugalmas felsőoktatás szükségességéről beszélt, a diploma fontosságáról pedig azt mondta: nagyon sok munka, erőfeszítés van mögötte. Megemlítette azt is: egyik oldalon túlképzés, míg a másikon hiány van, ezen változtatni kell. A miniszter úgy fogalmazott: a végzett diplomások húsz százaléka olyan munkahelyeken tud elhelyezkedni, ahol nincs szükség diplomára, ugyanennyi fiatal olyan állást talál, ahol más diplomára lenne szükség.
    A miniszter kitért arra, hogy „vannak olyan emberek, akik soha nem szereztek, mert lehet, hogy nem szerezhettek diplomát, de mégis több bölcsesség volt bennük, mint némely egyetemi tanárban”.
    Azt is elmondta: Miskolc, az egyetem és Észak-Magyarország elválaszthatatlanok egymástól, de a Miskolci Egyetem sorsa és jövője „elválaszthatatlan az egész magyar felsőoktatás jövőjétől is”.
    A tanévzárón a Miskolci Egyetem környezetvédelmi projektjeinek hatékony támogatásáért, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar képzési programjának kibővítése terén nyújtott érdemi segítségért az egyetem díszpolgárává fogadta Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkárt.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!