2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Lengyel, szlovák, magyar, három jóbarát
royal_magazin_PNG

Lengyel, szlovák, magyar, három jóbarát

Az ismert rigmus két szereplőjének körét terjeszthettük ki a hétvégén háromra. Szlovák barátaink hívták meg miskolci társaikat egy nemzetközi tornára, szombaton, Kassára. A Cassovia Steelers rendezte eseményen a borsodi Acélcsapaton kívül jelen volt még magyar részről a Nyíregyháza Tigers, valamint a lengyel AZS Silesia Rebels.

A Build & Media American Football Cup elnevezésű kupán kettesével összesorsolva játszottak elődöntőket a felek, majd a győztesek a serlegért, a vesztesek a harmadik helyért vívtak. A Miskolc Steelersnek az első derbire sikeredett szorosra, amikor a velük egyébként a 2013-as magyar elsőosztályú bajnokikon együtt, közös csapatban harcoló szlovák társakkal álltak fel, kivételesen, a scrimmage line két oldalán. A rangadó úgy lett 45-43, hogy még a lefújáskor is kétpontosnak ment neki a vendéggárda, amivel egyenlíthetett volna; nem tette. A másik ágon a nyírségi Tigrisek bizonyultak jobbnak (22-12). A vigaszági mérkőzés a lengyelek győzelmével ért véget (20-0) – az északiak amerikaifoci-kultúrája közismert módon előrébb tart, mint a miénk -, az aranycsata pedig a vendéglátók javára dőlt el: Cassovia Steelers – Nyíregyháza Tigers 21-13.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés