2026. 07. 26. vasárnap

Anna, Anikó

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Fertőd és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány
19132

Fertőd és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány

Győr-Moson-Sopron megye, azon belül a fertődi Esterházy-kastély és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány szerdai kihelyezett ülésén, Fertődön. A tanácskozáson szóba került a múlt heti dunai rekordárvíz – amellyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök az összefogás fontosságát emelte ki -, valamint több útépítési ügy, köztük a győri északi elkerülő út, amelynek 2015 végére tervezett átadása – mint azt Lázár János államtitkár elmondta – tartható.

Az Esterházy-kastélyban tartott tanácskozáson többször felmerült a napokban levonult, Győr-Moson-Sopron megyét is sújtó dunai árhullám, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott, a védekezés bebizonyította, igenis létezik nemzeti összefogás. Több résztvevő, köztük a Szigetköz parlamenti képviselője, Nagy István (Fidesz) is megköszönte az árvíz jelentette „nagy erőpróbához” kapott kormányzati segítséget, Széles Sándor megyei kormánymegbízott pedig azt jelentette, hogy zajlanak a helyreállítási munkálatok.

A kormányülés egyórás sajtónyílvános részében Zumbok Ferenc, a fertődi kastély felújításáért felelős kormánybiztos beszámolójában arról beszélt, hogy öt-hat éven belül akár önellátóvá is válhat a kastély. Ehhez azonban állami tulajdonú földek, ingatlanok kezelői jogát kellene megkapnia az intézménynek – közölte, megjegyezve egyúttal azt is, hogy „hihetetlen ellenállás” mutatkozik más közgyűjteményekben az Eszterházára visszahozni kívánt tárgyak kiadása ügyében.

Utóbbival kapcsolatban Orbán Viktor azzal fordult Balog Zoltán szakminiszterhez: szükség lehet egy olyan előterjesztésre, amely rögzíti, hogy a kultúráért is felelős erőforrás-miniszternek joga van eldönteni, vita esetén melyik műtárgyat melyik közgyűjteményben őrizzék. Jelezte azt is – utalva a kormánybiztos által kért földekre és ingatlanokra -, hogy az állam egy megfelelő koncepció esetén örömmel adja a szükséges vagyontárgyakat a kastélynak.

Ivanics Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője felszólalásában fontosnak nevezte, hogy a fertődi kastély „ne csak épületként mutatkozzon be, hanem lelket kapjon”, míg frakciótársa, Molnár Ágnes Sopron-Fertőpart térségének stratégiai fejlesztési irányairól beszélt, kiemelve: e vidéknek minden adottsága megvan ahhoz, hogy rehabilitációs és rekreációs központtá váljon.

Szólt arról is, hogy Fertőd nemzetközi zenei központként működhet, Fertőrákoson pedig „pillanatokon belül kezdődik” a barlangszínház 1,2 milliárd forintos felújítása, de a településen fejlesztik a vitorlázási és vízisport-lehetőségeket is. Hozzátette: a Sopron melletti Páneurópai Piknik parkot éppúgy fejleszteni kívánják, mint Balfra támaszkodva a térség gyógyturizmusát. Több útépítési kérdés is napirenden volt a fertődi kormányülésen.

Firtl Mátyás, Sopron és környéke KDNP-s parlamenti képviselője azt emelte ki, hogy háromnegyed évszázada téma a Budapestet Sopronnal összekötő gyorsforgalmi út kérdése, míg Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere a – szavai szerint – 16-20 milliárd forintból megépíthető, a megyeszékhelyet északról elkerülő útról érdeklődött a kormánynál.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár válaszában közölte, hogy – az Audi-gyár szempontjából különösen fontos – győri északi elkerülő út átadásának 2015 végi időpontja tartható. A stratégiailag fontos Győr-Sopron közötti gyorsforgalmi úttal kapcsolatban a kormányfő azt kérte a kabinet tagjaitól: szeptember elején adjanak végleges választ arra, mikorra épül meg az út.

A tanácskozáson felszólaló megyei kormánymegbízott életképesnek nevezte az állam átszervezését, amit Széles Sándor szerint a már említett árvízi védekezés éppúgy példáz, mint az, hogy az egyik legnagyobb hazai beruházás, az Audi új győri gyárépítése esetében a feszített határidők dacára a kormányhivatal teljesítette minden törvényi kötelezettségét.

Az államigazgatás átalakításáról beszámoló Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter megjegyezte, hogy a győri és a soproni kormányablak is forgalmasabb az átlagnál.

Fodor Tamás, Sopron fideszes polgármestere a jövőre esedékes 25. évfordulóra utalva azt kérte a kormányfőtől, hogy a közútkezelő vegye át a Páneurópai Piknik parkhoz vezető utat, és újítsák fel azt. Nagy István, Szigetköz országgyűlési képviselője, Mosonmagyaróvár fideszes polgármestere azt kérte a kormányfőtől, hogy társaságiadó-bevételeikből 750-800 millió forintért építhessenek egy városi sportcsarnokot, amely akár már jövő szeptembertől működhetne.Orbán Viktor azt mondta, a kérésnek örömmel tesznek eleget.
Fotó:Botár Gergely
(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés