2013. június 21-én nyílik meg az első hazai önálló kiállítása egy autizmussal élő alkotónak.
Mihálykó Tamara egy miskolci lakóotthonban (Szimbiózis Alapítvány – Baráthegyi Majorság) élő és alkotó autista fiatal hölgy, akinek rajzait a Klauzál 13 Könyvesbolt és Kortárs Galéria mutatja be Budapesten. („Fiktív napló emberi kapcsolatokról-egy autizmussal élő lány világából,” Mihálykó Tamara: ÉN, Te, Ők c. kiállítása http://autisticart.hu/mihalyko-tamara/ )
Különleges több értelemben is:
A szociális kapcsolataiban sérült, alig kommunikáló autista lány mosolygós arcokat és partneri kapcsolatokat rajzol, belülről élve meg azokat. Rajzai alapján érthetjük meg a világhírű amerikai autizmussal élő nő vallomását: „Sok autizmussal élő ember „vizuális gondolkodó”. Én képekben gondolkodom. Nem gondolkodom nyelv segítségével. A gondolataim úgy mozognak a képzeletemben mint a videofelvételek. A képek az „anyanyelvem” és a szavak csak a második nyelvem.” (Temple Grandin)
Az első önálló kiállítás magyar autizmussal élő alkotótól.
Egy vidéki lány rajzai alapján új alapokra helyeződik az autizmusról szóló hazai szakmai párbeszéd és azok művészeti értelmezése.
Egy időzített beharangozó a szeptemberi budapesti Autizmus Világkongresszusnak.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Szimbiózis Alapítvány művészetterápiás tevékenysége országos elismertségre tesz szert, valamint arra, hogy partnereink és támogatóink segítségével hozzájárulhatunk az autizmus megértéséhez.
Jakubinyi László
Szimbiózis Alapítvány elnöke
MIHALYKÓ TAMARA
portfólió helye: http://autisticart.hu/mihalyko-tamara/ –
Tamara rajzai sajátos keveréke a naplónak, a fikciónak és a fotónak. Tamara kizárólag saját magát vagy a számára fontossággal bíró embereket rajzolja. Ezek az emberek valóságos személyek, és a rajzok jelentős részében Tamara feltünteti a figura mellett az illető nevét is. Ugyanakkor a szituációk, amelyekben ezek a figurák megjelennek, az esetek legnagyobb százalékában fiktívek. Megesik például, hogy a helyszín valós, de a helyszínbe beleágyazott figurák – akik szintén valósak- soha nem jártak ott. A ruháik, a tárgyaik, vagy akár az, hogy egymás kezét fogják, Tamara vágyainak tükörképei. Valós elemekből felépített nagy álom-
kirakó ez, amely a végtelenül személyes és megdöbbentő. Lehetne talán a blue boxban, vetített háttérrel készült filmekre gondolni, vagy akár azokra a papírfigurákra, amelyekre különböző kivágott papírruhákat lehet ráakasztgatni – mindkettő felrémlik Tamara rajzait figyelve. A rajzok Tamara legfontosabb témáit járják körül újra és újra: szerelem, házasság, barátság, séta, diszkó…, szituációk, amelyekben az alkotó olyan szociális helyzeteket él meg, amelyeket valójában soha. Tamara figuráira jellemző, hogy idealizáltak, minden szereplő hatalmas szemekkel, csodálatosan megrajzolt arccal, hajjal néz a papír síkjáról a nézőre, mint egy fotón, amikor
a fotóalany belenéz a kamerába. A figurák tehát gyönyörűek, a legtöbb esetben frontálisan állanak kézenfogva vagy egyedül, csak a háttér, a ruha és a partner változik, az arc mindig az adott karakter vonásait hozza, mint egy séma. Így idővel a néző könnyedén felismeri a figurákat, pár rajz megfigyelése után a nevüket is megtanulja. Tamara rajzai a pontos és realisztikus, illetve az ezzel ellentétben álló idealizált ábrázolás különös ötvözete: adott esetben saját portréjának ugyanúgy része a hatalmas kék szem és a hegyvonal hullámaihoz hasonlító mályvaszínű ajkak, mint az utóbbi felett finoman kidolgozott narancssárga bajusz. Frida Khalo bajuszos önarcképei juthatnak eszünkbe, valahányszor Tamara önarcképeit nézzük. És végül: Tamara ezeket a rajzokat mint egyfajta fotóalbumot magánál hordja, nézegeti,
mintegy a saját álomvilágának képi bizonyítékaként mindaddig, amíg a papír teljesen el nem kopik.