Már április óta tudni lehetett, hogy halálos beteg, és csupán hónapjai vannak hátra, tegnap mégis mély megrendüléssel értesült róla a nagyközönség, hogy elhunyt Ian Banks, a kortárs angol szórakoztató irodalom egyik legjelentősebb alkotója. Csurgó Csaba, az Agave Könyvek alapítója és főszerkesztője írt Iain M. Banksről, hogy milyen embernek ismerték őt, és mit jelentett nekik, a szerző hazai kiadójának.
„– Mondd, szerinted mi a boldogság?
– A boldogság? A boldogság az… amikor egy verőfényes tavaszi reggelen, egy gyönyörű, szenvedélyes… többszörös gyilkossal töltött vad éjszaka után felébredsz.”
Így kezdődik Banks egyik legnagyobb hatású regénye, a Fegyver a kézben, és mi hónapok óta – mióta elértek hozzánk a betegségéről szóló hírek – az esélyek ellenére reménykedtünk benne, hogy az a bizonyos boldogság végül el fog jönni a többszörös gyilkossal töltött vad éjszaka után. Reménykedtünk benne, és közben nem lehetett nem csodálni ennek az embernek a bátorságát, aki úgy írt az állapotáról, a közelgő halálról, ahogy mi soha nem mernénk. Egész életében úgy alkotott, ahogy mi soha nem mernénk, ahogy mi soha nem gondoltuk volna, hogy lehetséges. Mert mi sci-fiben gondolkodunk, meg szépirodalomban, meg kémregényben meg űroperában. Ő könyvekben gondolkodott, emberekben és történetekben. Mondhatnánk, hogy feszegette a határokat, de ennek nem lenne semmi értelme, mert számára nem léteztek határok. Vagy legalábbis elhitette velünk, hogy nincsenek. Hogy bármire képes. Akár még arra is, hogy a vad éjszaka után tényleg felébredjen.
Nem ébredt fel.
Amikor tíz évvel ezelőtt útjára indítottuk a kiadót, és meghatároztuk magunkat, teljesen nyilvánvaló volt, hogy Banks megkerülhetetlen számunkra, mint ahogy megkerülhetetlen mindenki számára, aki szereti a science fictiont. (Már megint azok a nyomorult skatulyák!) Mérhetetlen büszkeséggel tölt el minket, hogy mi lehettünk azok, akik elhozhatták őt a magyar olvasóknak. Az ő könyvein, szövegein dolgozni igazi megtiszteltetés. Folyamatos bizsergés, amit kizárólag a legnagyobbak közelében érez az ember.
Egy olyan ember fog mostantól szörnyen hiányozni nekünk, akit nem ismerhettünk személyesen, de mégis személyesen ismertünk. Hiányozni fog a merészsége, az embersége, a végtelen bölcsessége és a humora, ami a legsötétebb dolgok mögül is képes volt meg-megcsillanni. Hiányozni fog az az izgalom, ami mindig akkor fogott el minket, amikor az új könyvét bejelentették. „Na most miről írt vajon?” Mert ő soha nem írt két ugyanolyan könyvet. De még hasonlót se. Minek? Annak mi értelme lenne? Minden regénye a felfedezés izgalmát adta nekünk, és azt az egyedülálló érzést, hogy egyszerre lehetünk komoly felnőttek és örökösen játszani akaró gyerekek. Úgy vezetett minket a történetei labirintusában – amikor kellett, kézen fogva, amikor kellett, magunkra hagyva minket –, hogy tudtuk, bármi történjék is velünk, erre az emberre bátran rábízhatjuk magunkat. Kevesek képesek erre a varázslatra. Nagyon kevesek. Most eggyel még kevesebben lettek, és ettől a gondolattól összeszorul a szívünk. De ha az életben bármikor kétségeink lennének, hogy mi is a boldogság pontosan, csak leemeljük a polcról a Fegyver a kézbent, és újra elolvassuk azt a pár mondatot.
Csurgó Csaba, az Agave Könyvek alapítója és főszerkesztője
