Ha meg kellene nevezni a minőségi kortárs magyar irodalom legkönnyebben érthető és értelmezhető szerzőjét, aligha esne Háy Jánosra a választásunk. Ugyanis művei, bár kétségtelenül magával ragadóak és elgondolkodtatóak, mondanivalója – mely viszont van bőven – nem könnyen értelmezhetőek, és ha szavanként vagy soronként nem is, bekezdésenként viszont tényleg meg kell néha állni töprengeni. Legújabb műve, A mélygarázs is megerősítette bennem a szerzőről korábban kialakult képet – de ez így van jól. A könyv ugyanis nem csak jó, de tipikus Háy-regény is.
Azaz, kicsit jobban belegondolva, nem is annyira tipikus – regénynek legalábbis semmiképp. Néha ugyanis kissé olyan, egyébként talán érzésem volt, mintha legkedvesebb szenvedélyemnek hódolva egy színházi előadást néznék meg, semmint hogy olvasnék. Aztán csak nemrég, pár órával ezelőtt bukkantam rá egy olyan interjúra, melyben a szerző el is mesélte, hogy a kissé alternatív nézőpont és szemléletmód részben a színész Mucsi Zoltánnal folytatott beszélgetései nyomán került a képbe (na meg a könyvbe).
A regény mondanivalója pedig elsősorban a nagy sikerű magyar filmre, a Kontrollra emlékeztet. És nem is csupán a mélygarázs-metró földalattivilág-párhuzama miatt, bár kétségkívül nem véletlen, hogy mindkét alkotó egy a földbe süllyesztett, sötét, mesterséges, de sokszor kihalt, nyugodt, de nyugtalanságot árasztó környezetet ábrázolt a társadalmonkívüliség metaforájaként.
Itt azonban véget is ér a párhuzam Antall Nimród filmjével (bár kétségkívül, egyrészt a peremvidék-kérdés önmagában is elég erős, másrészt, ha nagyon akarunk, még beleerőltethetünk ezt-azt…). Míg a Kontroll ugyanis egy melankolikus, beteg férfi sodródó, passzív története, A mélygarázs karakterei nem csak élnek, de cselekednek, éreznek, küzdenek, néha lázadnak is. A mélygarázs tehát a filozófiai tartalmat aktivitással is meg tudta tölteni, ami külön pozitív (persze a regény azért nem egy ponyvakrimi mércéjével mérve mozgalmas – de ettől mentsen is meg minket az ég és a szerző).
Nyilván ez nézőpont kérdése, de jómagam több tekintetben sem tudok egyetérteni a szerző világával és képeivel. Nem gondolom, hogy minden csekk és szabály ellen lázadni kell, hogy minden intézkedés a „kisemberek” kárára történt, és azt sem érzem, hogy voltaképpen engem csak kihasználnának valamilyen magasabb rangban vagy pozícióban lévő erők. Ettől függetlenül nem csak érdekes, de tanulságos is volt olvasni Háy történetnek álcázott gondolatmenetét. Na meg azért az sem teljesen véletlen, hogy egyre több értelmiségi érez a szerzőhöz hasonló módon…
DicsukD
