2012-ben, természetesen még a Világvégét (igen, nagy V-vel Volt Vége a Világnak, de ez most mellékes), szóval 2012-ben, még az előtt a nap előtt, melynél elfogyott volna a maják tintája, megjelent a Showder Klub két népszerű előadója – illetve nem ők, hanem a könyvük, mely Benk Dénes és Kiss Ádám neve után a Stewart Sugg-i mércével mérve is szellemes Kiss Kiss Benk Benk címet viseli. A szerzőpáros szerint nem lehet egy mondatban összefoglalni az alkotást – ám én veszem a bátorságot és bebizonyítom, hogy egy egész cikkben sem lehet.
Ja, hogy akkor van-e célja ennek a cikknek? Miért, a könyvnek magának is lehet értelme attól, hogy nem lehet egy mondatban összefoglalni. Sőt, igazából az én cikkeimet is ritkán lehet (futballpályán kívüli stílusban) mindössze néhány szóba tömöríteni.
A fülszövegben is megtalálható a neves D. Major Sándorné nyúltenyésztő véleménye a kötetről, mely szerint – idézem, méghozzá pontosan, mert ezt úgy méltó: „Ádám és Dénes közel tizenkét éven át készítették elő nagyszabású alkotásukat, amely egy olyan keményfedeles élmény, melyet ritkán tapasztal egy olvasó. A Kiss Kiss Benk Benk káprázatos együttese a látványos akciónak, a fergeteges poénoknak, és a rendkívüli történetmesélésnek. Ereje összehasonlíthatatlan és egyedi, felfedezésért kiállt. A két nagy formátumú, karizmatikus szerző viharos és misztikus kapcsolatán keresztül lehetünk tanúi a könyv tündöklésének és bukásának. E remek eposzt megannyi tréfa és poén, vicc és geg felbecsülhetetlen gyűjteménye teszi feledhetetlenné.”
Mi nem mennénk olyan messzire, mint az ország legismertebb nyúltenyésztője (jelentkezzen, aki ismer rajta kívül más nyúltenyésztőt – rokonok nem számítanak). Szó, ami szó, egy humoros, vagy a szerző által annak szánt, a kiadó által annak hirdetett, a kereskedő által annak tartott könyvet tényleg nehéz értékelni. Éppen meg lehetne próbálni, de nem vagyok én Puzsér Róbert, hogy ezt megtegyem. Meg különben is, demokrataként úgy vélem, egy könyv sikerét pusztán az határozza meg, hogy az olvasók mekkora hányadának arcán képződik Duchenne-mosoly.
Hogy mi az…? Na ne már… Jó, elmondom… Az élet teljességének eléréséhez ugyanis mindenképp ismerni kell azt a tényláncot, hogy bár a tudósok számos mosolyfajtát meg tudnak egymástól különböztetni, és a legtöbbet tanulmányoztak már, az anatómusok különös figyelmet szentelnek egy olyan mosolyfajtának, melyet elsőként Guillaume Duchenne francia orvos fedezett fel a tizenkilencedik század közepén század közepén az arcon megjelenő kifejezések pszichológiai hátterét kutatva. A Duchenne-mosoly keletkezésekor mindkét, a száj sarkának megemelkedéséhez szükséges nagy járomcsonti izom és a szem körüli izom, – mely megemeli az arcvonalakat és ráncokat formál a szem körül összehúzódása is.
Ez azért elég borzalmasan-tudományosan hangzik (pedig csak a Wikipédiáról másoltam ki, igaz, ot pedig egy szakfolyóiratra vonatkozó hivatkozást is találtam), de miért ne hinnénk el? Értünk hozzá? Tudunk jobbat? Na, ugye…
Ja, hogy magáról a könyvről még egy szót se írtam? Először is, ez nem igaz, mert a címét már feltüntettem, sőt, a szerzők nevét is vissza lehet nézni – de ennél többet egyszerűen nem tudok tenni úgy, hogy ne lőjem le a vicceket (vagy az annak szánt részeket). Szóval, ezúttal őszintén mondom: mindenki ítélje meg maga.
DicsukD
