Többször találkoztam már egy olyan sajnálatos és szomorú jelenséggel, amibe hosszú-hosszú évekre is bele tudnak ragadni az emberek. Olyannal, ami bizony szépen lassan fel is fogja őrölni az embert, és egyszercsak arra fog majd kelni, hogy UramIsten, így éltem le az életemet?
Erről fog szólni ez a cikk, hogy számodra ne jöjjön el az a nap, amikor azzal ébrednél hogy hazugságban élted le az életed. Ráadásul a keserűségnek még egy olyan fojtogató érzése is elhatalmasodhat rajtad, amit csak az érezhet, akiben leesett a tantusz, hogy évtizedekig más valakinek az életét élte, és nem a sajátját! Elég frusztrált már így is az ország, ne fokozzuk! Inkább ismerjük fel hamar a korlátainkat, tágítsuk, és emelkedjünk a tudatosság és a harmónia egy sokkal magasabb fokára!
Hogyan élheti valaki másnak az életét?
És miért is gond ez?
A felborult egyensúly az amit sokszor látok, akár együtt élő pároknál, akár munkakapcsolatokban, közösségekben, vagy bármilyen egyéb csoportokban, és ez az ami ahhoz vezet, hogy valaki ne a saját életét élje, hanem másét. Sokszor ez annyira finoman és láthatatlanul megy végbe, hogy magukban a résztvevőkben sem tudatosodik. Arról van szó, hogy ha valaki rendszeresen és kitartóan nem azt cselekszi, amit a szíve mélyén igazán tenni szeretne! Mintha valaki másnak az akarata irányítaná az életét. Kimondva, leírva ez durvának tűnik, de természetesen az életben ez sokkal finomabb „manipulációval” és uralkodási vággyal jelenik meg. Két fő alap típusa van annak aki nem a saját életét éli.
A letargikusok
Ők azok akik picit lustábbak, múltba tekintőek, érzelgősebbek, passzivabbak. Ők az életükben, akár a párjukkal, akár a karrierjükben, akár egyéb közösségen belüli viszonyokban az alábbi módon csúszhatnak bele abba, hogy ne a saját életüket éljék, hanem másokét:
– Alapból ezek a típusú emberek eléggé passzívak, határozatlanok, amolyan minden mindegy hozzáállásúak, ezért nem is szívesen szeretnek dönteni dolgokról. Kényelmesebb nekik ha más dönt helyettük. Akár az életük egészen apró dolgairól is van szó, akár a nagyobb volumenű döntésekről. Ezért szívesen is „csapódnak” olyanok mellé, akik döntenek helyettük, akik úgymond irányítják őket. Na már most ha ez szélsőséges példát ölt, akkor szépen lassan a fejük fölött átveszik az irányítást, és egy idő után már olyanok lesznek, mint akiknek nincs is saját akaratuk, vagy ha van, akkor az már nagyon mélyre van elásva. Életük folyamatos alkalmazkodás és igazodás a körülöttük élő dominánsabb emberek világához. Még ha nem is veszik észre magukon, ez akkor is frusztráltsághoz, keserűséghez, cinizmushoz, szorongáshoz és egyéb negatív dolgokhoz vezet. Ennek bizony nem lesz jó vége, hiszen úgy éli le az életét, hogy annak nagy részében mások akaratát teljesítette, másokhoz igazodott. Nekik érdemes (még ha nehéz is) a saját talpukra állni, erőt venni magukon, kiállni önmagukért és az életükért. Ezt lehet gyakorolni szépen lassan egészen kis lépésektől, a nagyobbakig.
– Ide tartoznak még azok, akiket nem az általános akarat gyengeségük alapján mozgatnak mások, hanem egy bizonyos dolog mentén, ez pedig a gyenge önbecsülésük. Ők a „bocs hogy élek, bocs hogy megszólaltam” típusú emberek. Ez bizony „csodás” táptalaj azok számára, akik előszeretettel választják azt az életformát, hogy másokat manipuláljanak, mozgassanak, irányítsanak. Hiszen az amúgy is gyenge önbecsüléssel rendelkező, vagy akár a folyamatos bűntudat állapotában lévő ember gyenge pontján teker egy „finomat”, és utána már szinte bármit megtehet az illetővel! Ha ezt felismeri magában valaki, akkor viszont könnyen csorbulhat még jobban az önbecsülése, és akkor még rosszabbul érezheti magát, de ne tegye! Össze kell mindenkinek szednie magát, és megvizsgálnia önmagában miért is gyenge az önbecsülése, miért is érez bűntudatot, és ezeket érdemes szépen lassan maga mögött hagynia, és felépítenie egy egészségesebb hozzáállást az élethez és önmagához.
Erre a két dologra érdemes nagyon odafigyelnie a passzívabb típusú embereknek, hogy ne hagyják (még ha kényelmes is) hogy mások döntsenek a fejük felett a dolgokról, és ne ragadjanak bele a gyenge önbecsülés állapotába! A lehető legjobb, ha az egészen kis szituációtól kezdik az életben, és akkor a nagy is menni fog. Az is érdekes, hogy általában pont az ellenpólusú emberek azok, akik szeretik „megmondani a dolgokat”! Tehát a passzívak ellenpólusa, az aktívak, azaz a pörgők azok akik szeretik átvenni az irányítást, és a legkissebb dolgoktól elkezdve a nagyobbakig dönteni mások helyett! Érdemes megtanulni nemet mondani! Már a kis szituációkban kel elkezdeni, ott csírájában kell elfojtani azt hogy rátelepedjenek az ember életére, és elérjék azt, hogy ne a saját életed éld, hanem övéket!
A pörgősök
Ők azok, akik folyamatosan pörögnek, kombinálnak, agyalnak, terveznek, a jövőben vannak, nyüzsögnek, pezsegnek, és közel áll hozzájuk a racionalitás, és nem értik hogy mi szükség az érzelgősségre. Az előző típusú embereknél írtam, hogy a pörgősök hogyan tudnak ráülni az életükre, hogyan tudják dominálni őket, azonban a pörgősöknek is megvan a saját csapdájuk! Meg van az a terület, ahol őket is „el tudják kapni”, és könnyen elérik azt, hogy ne a saját életüket éljék, hanem másokét. Az ő gyenge pontjuk bizony az egójuk és a hízelkedés!
– Mivel általában az ilyen ember sokszor határozott, erős egyéníség, így csak úgy tudják náluk elérni mások azt, hogy azt tegyék amit ők akarnak, hogy ravasz módon hízelegnek nekik. „Simogatják az egójukat”, és hát persze a büszkeségtől szétvetve pedig bármit megcsinálnak, amit csak „kérnek” tőlük. Persze az igazán ravaszak nem is kérnek, hanem csak finom egósimogatással terelnek jobbra-balra, és a buzgón pörgők pedig boldogan teszik meg azt, amit elvárnak tőlük, úgy, hogy szinte észre sem veszik mi zajlik a háttérben.
Nagyon fontos hogy a nagy pörgésükben és dinamizmusukban azért megmaradjon a józanságuk, a megfelelő ítélőképességük, és vegyék észre azt, ha az orruk….ööö…. illetve az egójuknál fogva vezetik őket!
Ez a két alapvető irányvonal van, ami mentén…
..elérhetik azt a negatív erők, hogy ne a saját életünket éljük, hanem másokét. Hogy ne legyünk kiegyensúlyozottak, felszabadultak, egyensúlyban lévők, önállóak, és igazán boldogok! Persze a két vonulatnak (letargikusok, pörgősök) lehetnek finomabb megnyílvánulásai és oldalágai, ami mentén megvalósul hogy mások életét éljük és ne a magunkét, de főleg ehhez a két állapothoz vezethető vissza, innen fúj a szél, itt kell keresni a gyökereket. Nyílván a manipulációnak a hőfokában is lehet eltérés, azaz lehet nagyon durva és enyhébb verzió is. Persze amellett sem szabad elmenni, hogy az életében az ember azért nyílván hoz kompromiszumokat, meg azért igyekszik idomulni a környezetéhez, meg egészséges módon az ellentétek azok szépen ki is egészítik egymást. Itt most nem erről, hanem szélsőséges viselkedésekről volt szó. Arról, amikor szépen lassan valaki, vagy valami tényleg átveszi más fölött az irányítást, és átalakulnak a dolgok. Megszűnik az önállóság és a saját vágyak, a saját akarat pedig valahová nagyon mélyre kerül, ott elkezd szorongani, „erjedni” megbüdösödni, rohadni, és szépen lassan megkeseríti valaki(k)nek az életét.
Az a lényeg, hogy próbáljunk a szélsőségekből (túlzott passszivitás vagy aktivitás) középre, egy kiegyensúlyozottabb állapotba kerülni, és akkor hamarabb tudunk megálljt mondani az életünket irányítani próbáló negativitásoknak. Ehhez kívánom minden kedves olvasónak hogy jól figyeljen a dolgokra, legyen éber, tudatos és önálló, de azért maradjon meg rugalmasnak, nyílt szívűnek, és csak figyelje az élet csodás játszmáját!
A Kolostor Őre
www.meditacionk.blogspot.hu
