Stieg Larsson A tetovált lány című könyvének köszönhetően Svédország is felkerült (nemcsak) a magyar olvasók képzeletbeli irodalmi térképére. Mi sem jelzi ezt jobban: a Millenium-trilógia első részének filmadaptációja óta egyre több skandináv krimiszerző neve és regénye jelenik meg a könyvpiacon – mint például a norvég Jo Nesbø, a dán Jussi Adler-Olsen, vagy a svéd Camilla Läckberg. Ha az angolszász műfaji jellemzők rémlenek most fel a fejünkben, nem árt likvidálni a téves képzettársítást, ugyanis az említett művek olyanok, mint az északi időjárás: számunkra (mint nem észak-európai nép) zordabbak, sötétebbek, komorabbak a megszokottnál.
A tetovált lány története zűrösen indul: a gazdasági újságíróként dolgozó Mikael Blomkvist szakmájában hiteltelenné válik, miután vesztesként kerül ki egy sajtóperből. Állás nélkül maradva, elfogadja a Vanger cég egykori vezérigazgatójának, Henrik Vangernek a megbízását: járjon a végére a lányaként szeretett unokahúgának eltűnésével kapcsolatos négy évtizedes rejtélynek. A csavar az egészben, hogy a nagybátynak kétsége sincs afelől, hogy Harrietet meggyilkolták, s a tettes a Vanger-család tagjai közül való, aki akár még a mai napig is vígan a család birtokában lévő szigeten élhet közöttük.
A nyomozásban később társul szegődik hozzá a fiatal Lisbeth Salander, aki nem éppen a makulátlan múlt, a szófogadás, s az ebből következő problémamentesség mintaképe – de nem is erre van szükség az egyre sötétebbé és bonyolultabbá váló ügy felderítéséhez. Az öntörvényű lány találékonysága, emberismerete, zseniális képességei és tudása a technika és a számítógép feltörés révén Lisbeth nem egyszer válik Mikael hasznára. Innentől már csak az a kérdés: vajon képesek pontot tenni az ügy végére?
A tetovált lányhoz edzett gyomor kell, mert néhol kendőzetlenül brutális, s ennélfogva a gyengébb idegzetű olvasóknak érdemesebb lehet más alkotások vizére evezni, ha feltétlenül krimit szeretnének olvasni – a skandináv vonal egyik jellemzője a „keményebb” bűncselekmény. A maga nemében egyébként rendkívül összetett műről van szó, mert azon kívül, hogy a cselekmény sokszor képes váratlan fordulatokat venni, társadalmi korrajznak sem utolsó: olyan kényes-súlyos témákat érint, mint a nácizmus, a zsidó-és úgy általában az idegengyűlölet, a nők bántalmazása vagy éppen szociális és gazdasági visszaélések. Mindezek alapján, ürességet aligha lehet érezni a könyv „kivégzése” után – sőt, garantáltan napokig képtelenség szabadulni a hatásától. Viszont annál inkább hagyhat nyitott kérdéseket az olvasóban, melyekre a válaszokat Stieg Larsson a Millenium-trilógia másik két kötetében rejtette el – de vigyázzunk, mert rossz szóviccel élve a regény könnyen a gondolatainkba tetoválhatja magát!
Bártfai Eszter
