A Csokoládés barackkal lezárul Joanne Harris Csokoládé-trilógiája, melynek köszönhetően az irodalomban neve elválaszthatatlanul összefonódott a gasztronómia egyik legnagyobb csodájával, a csokoládéval. Az írónő remekül fokozza az első két kötet történetét azáltal, hogy a főszereplőnek egyre nehezebb akadályokkal kell szembenéznie – miközben a közvetíteni szándékozott téma is komolyodik. Mindez a korábbiakhoz hasonlóan szintén a hazánkban az Ulpius-ház gondozásában megjelent befejező részben csúcsosodik ki – a trilógia legfajsúlyosabb kötetévé téve ezzel a Csokoládés barackot.
Úgy tűnik, Lansquenet, a kis francia falu Vianne Rocher történetének nemcsak alfája, hanem omegája is. Egy ottani barát posztumusz levele elszólítja Párizsból, s Vianne nem kis (kár)örömmel tesz eleget a benne foglalt kérésnek. Az ok mi sem egyszerűbb: régi ellensége, Francis Reynaud atya kegyvesztetté vált, aki miatt Vianne és lánya nyolc évvel ezelőtt hátat kényszerült fordítani falubeli életének és szeretett csokoládéboltjának. Lansquenet azonban azóta megváltozott: a lakók maguk nem a régiek, sőt a szomszédos Les Marauds-ban idegen kultúrájú és vallású nép telepedett le. A tunéziai, marokkói és algériai közösség felbolygatja a falu életét; a muszlim lányiskolában – melynek egyébként Vianne egykori üzlete ad otthont – történt tűzesetért pedig a katolikus Reynaud atyát teszik felelőssé. Vajon van-e bármi köze hozzá? És hajlandó-e Vianne segíteni régi ellenségén?
A Csokoládés barack alighanem a legjobbra sikeredett része a trilógiának. Igaz a mondás: a csúcson kell abbahagyni; s ezt a szerző nagyszerűen alkalmazta is – ellentétben sok olyan népszerű sorozattal, melynek igazán jól csak az első kötete lett. Ahogyan azt Joanne Harristől már megszokhattuk, ezúttal sem egy egyszerű, tartalmatlan, üres regénnyel van dolgunk: nem romlandó töltelékként szerepelnek a szimbólumok, a vallási és kulturális különbségek, ellentétek és azok feloldására tett kísérletek – még ma sem vesztették aktualitásukat ezek a kérdések, sőt, a 21. század Franciaországában egyre több ilyen jellegű konfliktus történik (bár tény, hogy elsősorban a nagyobb városokra jellemző.
Bele lehet kóstolni a megelőző két rész ismerete nélkül is, azonban Vianne Rocher magával ragadó, ugyanakkor olykor-olykor mélyen elgondolkodtató történetét kétségtelenül egészben érdemes elfogyasztani. Hiszen mégis minek akarnánk megfosztani magunkat több száz oldalnyi büntetlen nassolástól…?
Bártfai Eszter
