2026. 07. 23. csütörtök

Lenke

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Szikszó Majális 2013 Miskolc- Tapolcán sztárvendégekkel
royal_magazin_PNG

Szikszó Majális 2013 Miskolc- Tapolcán sztárvendégekkel

Miskolctapolcán szervezi Szikszó Önkormányzata a Majális 2013 ünnepségét az általa üzemeltetett kempingben. A főzőversennyel egybekötött szórakoztató   program – ahol   Kovács Kati és Tóth Vera   is fellép- a kemping nyitórendezvénye is lesz egyben.
Füzesséri József, Szikszó polgármestere arról beszélt , tavaly márciusban vette át  üzemeltetésre az önkormányzat tulajdonában lévő Karola Alapítvány  a volt autós kempinget azzal a szándékkal,  hogy újfajta szemlélettel  funkcióban szeretné működtetni azt. . A fő cél ugyanis az, hogy a kemping elsősorban a szikszói diákoknak, pedagógusoknak, fiataloknak, családoknak nyújtson szolgáltatásokat.  Ezt tavaly nyáron sikerült is megvalósítani, hiszen a Szepsi Suli diákjai osztályonként  májusban és júniusban  3 napot tölthettek el az erdei iskola programjuk keretében itt.

A tervek szerint ezt a programot az idén is szeretnék folytatni. A tavalyi jó tapasztalatok után  az idei szezonnal a kemping már bekerült az országos szálláskínálatba. A szervező munkának meglett az eredménye, már   vannak foglalásaik a nyárra. A kemping egyébként május 1 és szeptember 1 között üzemel.

A szikszóiak a tavalyi május elsejét is Miskolctapolcán töltötték, a résztvevők száma megközelítette az ezret. A szórakoztató programok mellett 32 csapat indult a főzőversenyen

.

Az idei majálisra már készülnek Szikszón. A főzőverseny felhívását már megkapták az érintettek, a szervezők bíznak benne, hogy nemcsak a városból, hanem a kistérségből is jelentkeznek csapatok a viadalra. A tervek szerint a főzés 9 órától 2 óráig tart. A főzőverseny fődíj egy elektromos roller, amit  – a tavalyi díjhoz hasonlóan- a Hell Energy Kft ajánlott fel.

A Szikszó Majális 2013-on a sztárvendégek mellett helyi tehetségek is a színpadra lépnek: Kovács Gábor, Szakács Gergő, és Farkas Tamás is szórakoztatja majd az egybegyűlteket. De színpadra lépnek majd a helyi művészeti csoportok is, a gyerekeknek pedig egész napos külön programról gondoskodnak.

A Szikszó Majális 2013-ra nemcsak szikszóikat várnak. A rendezvény nyitott a miskolci érdeklődők előtt is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés