Néhány napja döbbenten fogadták a világ sci-fi rajongói a hírt, miszerint a műfaj egyik legközkedveltebb szerzője, Ian M. Baks gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenved, és csupán hónapjai vannak hátra. A londoni kiadó emiatt előrehozta Banks legutolsó regényének a megjelenését. A szerző hazai kiadója, az Agave gondozásában mindeközben egy új regénye, a Félemmetes géjpezet jelent meg magyarul.
Iain M. Banks 1954-ben született Skóciában. A skót Stirling Universityn irodalmat hallgatott. Az első regényét – A darázsgyárat – az Independent című angol napilap szavazása alapján beválasztották az évszázad 100 legjobb könyve közé. Azóta folyamatosan jelennek meg könyvei hol Iain M. Banks, hol Iain Banks néven, kirobbanó sikert aratva. John Sutherland, a London Review of Booksban 1993-ban ezt írta róla: „Ahogy Graham Greene-ből kettő volt, úgy Banksből is. Iain Banks hat ‘klasszikus’ regényt írt, míg Iain M. Banks hat sci-fi regényt. Banks olyan tehát, mint a sziámi ikrek: születésétől fogva egy test, de két lélek.“
Banks azért válhatott a science fiction egyik legnépszerűbb írójává, mert sok kortársával ellenében neki vannak új, egyedi gondolatai – és ezeket nem is fél alkalmazni a műveiben. Teszi mindezt ráadásul olyan stílusos, már-már sajátos eszközökkel, mely megkérdőjelezhetetlenül különlegessé varázsolja regényeit. És bár nekem ezek kissé túlságosan is formabontóak – a klasszikus krimik nagy rajongójaként én szeretem a „zárt rendszereket még a realizmustól elrugaszkodottabb művekben is –, vitathatatlan, hogy a könyvek nem méltatlanul váltak népszerűvé.
A kissé elvont cím illik a regényhez. Hangyát kereső látó, sokéletű gróf, emberek közötti űrháború, és még sorolhatnám – szóval egy rendkívül vegyes, ám mégis ízléses keverék sült ki a változatos összetevőkből, természetesen Banks „főszakács” eredeti receptje alapján. Kellemes fogyasztást kívánunk hozzá mindenkinek. A gyomrot biztos nem fogja megülni, de azért némi vörösbor sosem árthat hozzá.
Ráadásul, mint minden jó sci-fi, ez is elgondolkodtató. Felteszi a kérdést, hogy van-e határa az emberi mohóságnak, hatalomvágynak, sőt meg is válaszolja azt. Nem lövöm le a szerző véleményét – a sorokat és a sorok között olvasva mindenki fejtse meg maga (úgy az izgalmas, ráadásul biztos, hogy lennének, akik nem értenének egyet velem). Bár, azért sejthető… őszintén: nem?
Forrás: Agave Könyvek
