2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Éles verseny, igényes megrendelők
royal_magazin_PNG

Éles verseny, igényes megrendelők

A tavalyi 5.2 milliárd forintos összárbevételből 2 milliárdot hozott a takarítási ágazat, a több lábon álló Jánosik és Társai Kft.-nél. Idén még ennél is többre, 2.5 milliárd forintos bevételre számítanak takarításból – mondotta Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa. Az iparszerű takarítási piacot a könyörtelen versengés jellemzi. A megrendelők alacsony árak mellett, egyre nagyobb minőségi igényekkel lépnek fel. Ezért is örvendetes, hogy a cég újabb megrendelésekhez jutott az elmúlt hónapokban.  Az idei szerződési állománya már 500 millióval haladja meg az előző évit. A mozgásban lévő és átrendeződő piacon sikerült megőrizniük meghatározó szerepüket.Igazán igényes és magas minőségi követelményeket támasztó cégek választották beszállítóként a Jánosik és Társai Kft.-t.
A Siemens létesítményeinek 3 budapesti telephelyét – irodaházi és üzemi épületeteket összesen 44 ezer négyzetméteren – takarítják mostantól. Ezekhez 50 ezer négyzetméternyi külterület rendben tartása is járul. Eddig több cég dolgozott a Siemensnél, most először került egy kézbe, a Jánosik Kft.-hez a takarítás. A verseny tisztaságát biztosító, nemzetközileg felügyelt tenderen, részben angol nyelvű pályázattal, licittel nyerték el a munkát. A létesítmények takarítása speciális felkészültséget, eszközöket, tisztítószereket igényel.  Az üzemekben sokfajta technológiával állítanak elő termékeket. Más tisztítószerek és gépek kellenek a turbinalapátokat gyártó, olajos levegőjű lakatos műhelybe és megint más a transzformátorokat szerelő gyáregységbe. Külön igény volt a 24 órás, hétvégeken is működő szolgáltatásra.  A biztonsági feltételeket a legszigorúbb európai normáknak megfelelően írták elő.
Ugyancsak új beszállítóként jelentek meg a cég emberei a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A Kodály Központban február közepe óta takarítanak. A mintegy 11 ezer négyzetméteres koncert és konferenciaterem épületében folyamatosan zajlanak a rangos nemzetközi zenei események és tanácskozások. A takarítás itt is különleges felkészültséget igényel, mert az aranyozott faltól kezdve a nemes faburkolaton át a hatalmas üvegfelületekig, szőnyegekig mindenhez más tisztítási technológiák és szerek kellenek. A legkisebb hiba is azonnal meglátszik. Eddig nem volt panasz a Jánosik Kft. szakképzett munkásaira.
Három megyében, Békésben, Csongrádban és Szabolcs-Szatmár-Beregben összesen 122 postahivatal takarítását nyerte el a cég. Ez összesen 50 ezer négyzetméter belső és 110 ezer négyzetméter külső terület folyamatos rendben tartását, gondozását jelenti.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!