672 oldal. Ha ennyit nem is, oldaltízeket jómagam is meg tudnék tölteni az olvasása közben felmerült gondolatokkal, (néha ellen)véleményekkel, miegymással. Ezzel most nem untatnám Önöket, de bölcsészhallgató barátaimnak azonban ajánlom figyelmébe kiváló szakdolgozat-téma gyanánt. A regény maga ugyanis méltó a figyelemre. Aktuális, releváns, megalapozott, gondolatfogó és gondolatkeltő. Profi munka, egy tanult, kulturált és (a szó nem negatív értelmében) elitista szerző tollából.
A Javítások a szerző második magyarul megjelent műve (az első a Szabadság volt) ám eredetileg ez a mű hozta meg számára az ismertséget az Egyesült Államokban. Melyet Franzen annak ellenére is jól meg tudott lovagolni, hogy közben nem vált oly módon celebbé (még ha ez a szó kint nem is bír annyira negatív jelentéstartalommal, mint itthon). Ráadásul mindemellett Franzen tollát valóban minőségi, reflektív és progresszív munkák hagyják el (és ezek nem csak vaktában egymás után dobott jelzők, mindegyik szót meg is tudok indokolni, ha szükséges. Márpedig, mivel a történetet nem ismertetem, ezért szükséges.
Minőségi, mert az még (az egyébként kiváló) fordításon keresztül is érződik, hogy stílusos, koherens regényről beszélünk. Reflektív, mert valós problémákra reagál egyedi, de nem sajátos módon. És progresszív, mert a jelenséget nem csak leírja, de jövőbe néző véleményt is megfogalmaz róla.
Franzen mind a Javítások, mind a Szabadság esetében egy-egy család életén keresztül válaszol a polgári(nak mondott…) amerikai életre. Ez nem csak azért remek választás, mert gyakorlatilag mindannyiunknak vannak tapasztalatai erről a közegről, és az azt övező, a műben szereplőhöz hasonló jellegű, vagy attól ugyan eltérő, de valódi, átélhető problémákról. A szerző elmondása szerint azonban a család azért is egy különleges közeg, mert ma, a 21. században gyakorlatilag mindenről mi magunk dönthetünk, a családunkat (a normálisan legközvetlenebb környezetünket) azonban nem választhatjuk meg.
Nem célom elemezni, még kevésbé kétségbe vonni Franzen véleményét, annál is inkább, mert ezúttal tényleg az lenne a szerencsés, ha ezt mindenki maga tenné meg. Főleg annak fényében, hogy – ahogy a műben is ki vannak osztva a különböző családszerepek – mindenki más pozíciót tölt be egy-egy családban, így az üzenet is eltérő lesz. „Gond” pedig ott is van – és nem csak az elmaradott részeken, a leszakadt társadalmi rétegekkel. Ennek tudatosítása (bár már korábban is beszéltek róla; személyes kedvencem a más műfajú, de hasonló üzenetű Diploma előtt című Oscar-díjas filmvígjáték) Franzen regényének talán legnagyobb érdeme.
Mi ugyan, az újvilágtól több ezer kilométerre nem érezhetjük át mindazt, melyet a szerző el szeretne mondani (épp emiatt óriási bravúr, hogy Franzen nem csak Amerika, de a világ olvasóit is mégis meg tudja szólítani). A családokban felmerülő, és a társadalomra vetíthető problémák egy része azonban azért globális – sőt, itt, Kelet-Közép-Európában akár más tanulságokat is levonhatunk a rendkívül stílusos szerző írásából. Alighanem sokaknak mást-mást jelent a könyv, így ezúttal szükséges egy saját magam által tanulságot is (ha nem is papírra, de) képernyőre vetni.
Mindenki a saját gondját, saját nehézségeit érzi a legnagyobbnak – így sokak számára idegennek, sőt kicsinyesnek hathat az egyesült államokbeli felső-középosztály önmegvalósítást ingereket és egyéb, kézzel foghatatlan szükségleteket igénylő „népbetegsége” (miközben máshol meg enni sincs mit, ugyebár, ismerős érvek). Hogy miért ilyen az ember, azt számos pszichológiai és egyéb tudományos okkal lehet magyarázni, de talán nincs is jelentősége, hisz mindenki csak egy életet élhet: a sajátját. Sokan, talán képmutatásból, talán a saját gondjuk elnyomása, kicsinyítése miatt küzdeni akarnak ellene, mondván, mi ez az éhezéshez képest – és ez valamennyire igaz is, de ettől még egyik a másikkal nem összehasonlítható. És nem is kell összehasonlítani. Más helyszín, más háttér – más helyzet. Az élet mindenki sajátja – a problémák is. És ez így van jól.
DicsukD
