2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Új központi bázis Budapesten
17803-bosch

Új központi bázis Budapesten

Bosch alapkőletétel: harmincmilliárdos beruházás

Elindult a Bosch új központi bázis második ütemének építése
Közel 850 mérnök a budapesti innovációs centrumban

Budapest – 2013. április 5-én ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten.  A fejlesztés összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. A beruházást 50 ezer négyzetméteres területen két ütemben valósítják meg. A 2011-ben kezdődött építkezés első épületét a tervek szerint 2013 nyarán adja át a Bosch, ahová a Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözik. A fejlesztés második részének építkezése várhatóan 2015-ben zárul és a jelenleg bérleményben működő, létszámban addig is folyamatosan bővülő, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó többi osztálynak ad majd helyet. Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője az ünnepségen elmondta: „A mára már közel 850 mérnököt foglalkoztató budapesti K+F központ megaberuházása stratégiai fontosságú és azt jelzi, hogy a Bosch hosszú távon, ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét mellett.”

Az alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: „A kormány számára a legfontosabb cél a kiszámítható gazdaságpolitika megteremtése, a foglalkoztatás és a beruházások növelése. A Bosch mindhárom területen segíti Magyarország megújítását, beruházási programjával pedig azt üzeni a tehetséges, nemzetközi élvonalbeli magyar mérnököknek, hogy nem kell külföldre menniük, a lehetőségek itthon is megtalálják őket”.

Fotó:Oliver Schatz, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke

Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője

Klaus Meder, Gépjármű-elektronika elnöke, Robert Bosch GmbH

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés