2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Miskolc-Lyukóvölgyi bűncselekmények – a hatóság őrizetében az elkövetők!
royal_magazin_PNG

Miskolc-Lyukóvölgyi bűncselekmények – a hatóság őrizetében az elkövetők!

Holtan találtak rá egy 60 éves férfira miskolci hétvégi házában 2013. március 20-án délután. Még aznap a rendőrség ügyeletére újabb bejelentés érkezett, mely szerint a közelben egy 47 éves férfit lakásában bántalmaztak és a könnyebb sérüléseket szenvedett sértettet támadói kirabolták.
A Rendőrség az első bejelentéstől számított kilenc órán belül beazonosította, elfogta és bűnügyi őrizetbe vette az emberölés elkövetésével gyanúsítható személyeket. Az ügy vizsgálata során a nyomozók kiderítették: mindkét bűncselekmény ugyanazon elkövetői kör számlájára írható. A rendőrség előterjesztéssel élt az ügyészség felé az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozása érdekében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított kilenc órán belül beazonosították, elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az emberölés elkövetésével gyanúsítható helyi fiatalembereket – a 18 éves K. Alexet és 16 éves fiatalkorú társát -, valamint az ügyben harmadik, bűnpártolással érintett, 19 éves G. Richárdot.

Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelenleg nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást nevezettekkel szemben. Az eljárás adatai szerint a tettesek a 60 éves áldozatuktól egy televízió készüléket és más használati tárgyakat, valamint élelmiszereket vittek el, a bűncselekményt egyértelműen haszonszerzési céllal követték el.

A második ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított büntetőeljárást akkor még ismeretlen tettesekkel szemben. A szemle adatai, a végrehajtott adatgyűjtések és elvégzett egyéb nyomozati cselekmények alapján megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a rablási cselekményt ugyanazon három személy követte el. Ennek alapján őket 2013. március 21-én este a nyomozók már ezen ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztéssel élt az ügyészség felé a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozása iránt. A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a 2013. március 22-én 11.00 órától tartandó meghallgatáson dönt a további fogva tartás kérdésében.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés