2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
royal_magazin_PNG

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. március 1-jén is több esetben történt rendőri intézkedés. Az elmúlt huszonnégy órában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri szervei lopás szabálysértése miatt nyolc főt vettek őrizetbe. Az eljárás alá vontak közül két személlyel fa, míg hat elkövetővel szemben bolti-lopás miatt indítottak a rendőrök gyorsított szabálysértési eljárást.

Megyénk útjain az elmúlt napon két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, anyagi kárral végződő ütközés három esetben jutott a rendőrség tudomására.

Méra irányából Encs felé közlekedett személygépkocsijával egy 19 éves abaújkéri fiatalember. Haladása során nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét, minek következtében a vizes felületű úttesten egy erősen jobbra ívelésű útkanyarulatból kihaladva elvesztette uralmát a gépkocsi felett és lehaladt az útról. Ezt követően a vízelvezető árkon áthaladva megpördült és az autóval a mezőgazdasági területen állt meg. A baleset során az autó vezetője és 18 éves utasa megsérültek.

A késő esti órákban Miskolcon a Nagyváthy és a Meggyesalja utca kereszteződésében közlekedett Peugeot személygépkocsijával a Gyár út irányába egy 39 éves helyi férfi. Ennek során nem biztosított elhaladási elsőbbséget az ÁLLJ Elsőbbségadás kötelező jelzőtáblával védett úton közlekedő autósnak.  A két jármű összeütközött, minek következtében a Peugeot jobb első utasa, egy fiatal nő megsérült.

A balesetek körülményeit az Encsi és a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Rendőrség kiemelten kezeli a rendszeres közúti ellenőrzéseket, így a közlekedők a megye útjain bárhol számíthatnak rendőri jelenlétre, sebességellenőrzésre!  

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés