2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Elvárható döntést hozott a kormány Budapesttel kapcsolatban
royal_magazin_PNG

Elvárható döntést hozott a kormány Budapesttel kapcsolatban

A Jobbik fővárosi frakciója szerint nagy előrelépés, hogy a kormány végre rájött arra, amit a Jobbik már két éve mond, miszerint nem hagyhatják magára azt a várost, mely kiemelt jelentőségű az ország működése szempontjából, hiszen naponta több mint 30 milliárd forinttal járul hozzá annak GDP-jéhez. A főváros adósságának 60 százaléknyi átvállalása éppen ezért egy elvárható, és minimálisan teljesítendő feladata volt a kormánynak.
A fővárosi Jobbik két éve hangoztatja, hogy nagyobb érdekérvényesítési munkára lenne szükség a fideszes képviselőktől, és a városvezetéstől egyaránt. Ez idő alatt azonban minden jel arra mutatott, hogy Tarlós István sem tett meg mindent, a Fidesz képviselői pedig – akikből többen az országgyűlésben is helyet foglalnak – nem Budapest érdekeiért cselekedtek. Bízunk abban, hogy ez a jövőben nem így fog működni, és minden érintett megérti végre, hogy a főváros működése kiemelt jelentőségű az ország szempontjából.

Felszólítjuk a városvezetést, hogy a miniszterelnökkel tartandó, március 8-i egyeztetésen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Budapest számára a lehető legjobb megoldás szülessen, továbbá biztosítsanak lehetőséget az ellenzéknek is a találkozón való részvételre, hogy a főváros érdekeit szem előtt tartó Jobbik frakció is kifejthesse véleményét a felmerülő kérdésekben.

Javasoljuk a városvezetésnek és a kormánynak, hogy az adósságátvállalással egy időben tegyék meg végre a szükséges lépéseket az irányban is, hogy a főváros adósságáért felelős személyek megkapják büntetésüket!

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!