2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Kártérítést kell fizetnie a Mal-nak
royal_magazin_PNG

Kártérítést kell fizetnie a Mal-nak

Megszületett az első jogerős ítélet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ellen indított kártérítési perekben. A bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét a két és fél évvel ezelőtti iszapömlés miatt. A Fővárosi Ítélőtábla keddi, a jogalapról szóló közbenső ítéletében kimondta: Konkoly József devecseri nyugdíjas katona „jogosult arra, hogy vagyoni kártérítést követeljen” az ajkai cégtől a vörösiszap-katasztrófában őt ért károk miatt. Azzal kapcsolatban még első fokon (a Fővárosi Törvényszéken) folytatni kell az eljárást, hogy a timföldgyár megsértette-e a felperes személyhez – az emberi méltósághoz, a magánlakáshoz, a testi épséghez és az egészséghez – fűződő jogait, illetve megilleti-e a nem vagyoni kártérítés – írták.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
A gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 emberrel szemben, a büntető tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!