2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nemzetünket sértő intézkedés volt a magyar zászlók kitiltása – Vizsgálatot követel a Jobbik!
royal_magazin_PNG

Nemzetünket sértő intézkedés volt a magyar zászlók kitiltása – Vizsgálatot követel a Jobbik!

A Jobbik értetlenül és mélységesen felháborodva áll a  Szolnoki Olaj KK – Hapoel Holon nemzetközi kosárlabda mérkőzésen történtek előtt. A biztonságért felelős cég – indokolatlanul sok rendőrrel kiegészülve – nem engedte, hogy a hazai csapat szurkolói a mérkőzésre bevigyék a magyar zászlóikat. A jogosan feltett miértre azt a választ kapták, hogy az izraeli csapat biztonsági vezetőjének az volt a kérése, ne engedjék be a magyar zászlókat, ellenkező esetben az izraeli csapat nem lép pályára. A hűséges „magyar” alattvalók ezt még megtoldották azzal a döbbenetes döntéssel, hogy a szurkolói drapériákat sem engedték be, és a reklamáló szurkolókat a Fidesz által hozott törvényre hivatkozva a mérkőzésekről való kitiltással fenyegették.

A Jobbik felszólítja Szalay Ferenc polgármestert – aki a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke is –, valamint Pintér Sándor belügyminisztert, valljanak színt arról, hogy egy Szolnok város által támogatott csapatnál a magyar zászló miért nem lehet jelen a mérkőzésen. Továbbá vizsgálják ki, hogy a rendőröknek és a Védelem Holding Zrt. szolgálatban lévő biztonsági őreinek ki adott utasítást erre a förtelmes, a magyar nemzetet mélyen sértő és megalázó intézkedésre.

A polgármester úrnak azt javasoljuk, hogy a szurkolók felé – akik mindenhova elkísérik az általuk szeretett csapatot – egy bocsánatkérést préseljen ki magából!

Mindennek van határa. Magyarország a magyaroké!

Jobbik Sportkabinet

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!