2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Csörgheő Csuli találkozó és prímásverseny
royal_magazin_PNG

Csörgheő Csuli találkozó és prímásverseny

Február 23. szombat, 19 óra, Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház „Jaj ezt nagyon szeretem – mondta Csörgheő, s megvakarta a kandisznó hátát. Az a lábához súrlódott, körülment a lábszára mellett, s mikor újra elibe ért, lefeküdt a fűbe. – Jó van; kani, jó van – mondta a gazdája, s úgy duruzsolt hozzá, ahogy a gyerekeivel sose beszélt életében, mert a gyerekeivel szemben az volt az elve, hogy nem szabad kényeztetni. Talán soha életében meg nem csókolta egyiket sem, de ezt, mint egy szerelmest, úgy vakargatta.”
Móricz Zsigmond: Úri muri

Február végén különleges eseményre készül a Miskolci Nemzeti Színház. Idei Móricz-bemutatónkhoz kapcsolódóan, a Kocsonyafesztivál hétvégéjén találkozóra hívjuk az utóbbi évek három Úri muri bemutatójának Csörgheő Csulit játszó színészeit: Cserhalmi Györgyöt, Gáspár Tibort és Stohl Andrást.

Csörgheő Csuli, Móricz regényének egyik főszereplője, a leghíresebb és legtökéletesebben megrajzolt móriczi figurák egyike. Csörgheő Csuli nélkül nincs Úri muri. Benne fogalmazta meg Móricz mindazt, amit a magyar emberben elviselhetetlennek tartott, és ami mégis annyira a miénk, hogy Csuli figurája mindannyiunknak ismerős. Ahogy ismerős Oblomov az oroszoknak, Svejk a cseheknek. Mind ismerjük lelkünk Csuli-rétegét, amely azt súgja, ne legyen jó másnak se, ha nekünk rossz, ne emelkedjen ki senki a szürkeségből, mert abból csak baj van.

Egy színész számára Csulit játszani életpályát meghatározó feladat. Erről a feladatról, móricz figurájának megformálásáról és a három előadásról beszélget majd a budapesti Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a debreceni Csokonai Színház Úri murijának három színésze. A három előadást Bezerédi Zoltán, Keszég László és Vidnyánszky Attila rendezte.

Az este azonban nem ér véget a beszélgetéssel, hiszen a „csulisághoz” szorosan hozzátartozik az evés, ivás, mulatás magasszintű művelése. Cserhalmi György, Gáspár Tibor és Stohl András ezért főzésben is összeméri erejét. A Nyári Színház udvarán délután készülő birka-, szürkemarha- és mangalica-pörköltjeiket nézőink megkóstolhatják a vacsoraszünetben, és eldönthetik, hogy melyik fogás sikerült a legjobban. Ezt követően egy prímásverseny keretében idézzük meg az átmulatott tanyai éjszakák hangulatát. Öt kiváló miskolci prímás húzza majd lassan és gyorsan, valamint egyenest fülbe, hogy a színészvendégeinkből álló háromtagú zsűri az este végén odaítélhessse a legjobbnak járó fődíjat.

A műsort Szőcs Artur vezeti.

Program:
19 óra: Beszélgetés
20 óra: Kóstoló a Kamaraszínház előterében
20.45: Prímásverseny

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!