2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Edelény a megújulás kapujában
17080-hiv

Edelény a megújulás kapujában

Hétszázmillió forintból újul meg idén Edelény belvárosa. Az uniós pályázatból és az önkormányzat hozzátett saját forrásából megvalósuló, „A megújulás kapujában” nevet viselő beruházás elemeit Molnár Oszkár polgármester (független) a keddi sajtótájékoztatóján mutatta be.

Az önkormányzat még 2009-ben nyújtotta be a pályázatát, amit a következő év elején hirdettek nyertesnek. A tavaly átadott, igaz, más pályázatból megépített belvárosi gyűjtőút már a nagyberuházás egyik lényeges elemének tekinthető. Emellett is mutatkoznak már a fejlesztés jelei, hiszen az önkormányzattal konzorciumba tömörült vállalkozások közül van olyan, amelyik hozzákezdett a munkálatokhoz.
A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően indulhat majd a teljes kivitelezés. Egészen pontosan a polgármester most a kormányhivatal válaszára is vár. Azt javasolta ugyanis Demeter Ervin kormánymegbízottnak, hogy az állam vásárolja meg a polgármesteri hivatal szintén felújítandó épületét. A gondolat abból indult ki, hogy az újonnan létrejött állami hivatalok szétszórtan helyezkednek el a járási székhelyen. Ezek egy épületbe és központi helyre kerülhetnének a javasolt módon. A polgármesteri hivatal az eladási árból felújítható földhivatali épületben kaphatna helyet.
Nehéz lenne tételesen felsorolni az összes elemet, de a belvárosban élők és az ottani szolgáltatásokat igénybevevők számára talán az a legfontosabb, hogy kicserélik a víz- és csatornahálózat, földbe kerülnek a légkábelek, a jelenleginél nagyságrendekkel több parkolóhelyet alakítanak ki, nő a zöldfelületek mérete, vadonatúj burkolatot kapnak az utcák és a járdák. Általában város lakosságát a polgármesteri hivatal mellett a könyvtár átalakítása érinti a leginkább. Az épület kibővítésével az ott tárolt dokumentumállomány elhelyezésének a gondja oldódik meg, de tágasabb és komfortosabb környezetet biztosítanak a könyvek között keresgélők, helyben olvasók vagy internetezők számára is.
A hamarosan induló belvárosi rehabilitáció és funkcióerősítés hangsúlyozottan csak az első ütem, mint a beruházás szlogenje is mondja, a megújulás kapuja. A második szakaszban ugyanis szeretnék az új gyűjtőútra terelni a 27. számú főút forgalmát, hogy ezzel a legszűkebb értelemben vett belvárosi rész sétálóutcává válhasson. A kastéllyal átellenben, a Bódva partján pedig telkeket alakítanának ki, ahová a műemlék által remélhetőleg fellendülő turizmust kiszolgáló vendéglátó, szállásadó és egyéb szolgáltató vállalkozások települhetnének.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!