2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Emmi – Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
17029-emmi

Emmi – Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár

Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár – erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője azt mondta, hogy kiemelten fontos terület a felsőoktatásé. “Nagy feladatok állnak előttünk, és a reform kiteljesítése teljes embert kíván” – indokolta a miniszter, miért kérte fel Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak.

Balog Zoltán közölte: Hoffmann Rózsa államtitkárként a jövőben a köznevelés ügyéért felel, és a nemzeti alaptanterv, valamint a pedagógus-életpályamodell elindítása lesz munkájának a középpontjában. A tárcavezető hozzátette, hogy Maruzsa Zoltán továbbra is helyettes államtitkár marad.

Klinghammer István egyetértését fejezte ki a diákok hatpontos követelésének első pontjával, amely szerint reform és modernizáció kell a felsőoktatásban. Kiemelte: ez a folyamat már megkezdődött, de a sikeres befejezéshez minden egyetemi polgárra szükség van.

Fontos láncszemnek nevezte a hallgatókat, mert “értük van a felsőoktatás”. Úgy vélte, hogy közös erővel munkálkodva a magyar diploma megint olyan értékes lehet, mint évszázadokon keresztül volt.

Újságírói kérdésre válaszolva Klinghammer István elmondta, hogy a diákok hat pontjából öt “a megoldás útján halad”. A hallgatói szerződések esetében biztos abban, hogy jó szándékkal, kötelességtudattal a hallgatók azt fogják tenni, amit a társadalom elvár tőlük. És a társadalom megadja majd ehhez a segítséget – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a hallgatói szerződés alkotmányba foglalását firtató felvetésre válaszolva azt közölte: az alaptörvény azt rögzíti majd, a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Szerinte ez egy helyes alkotmányos elv.

A Hallgatói Hálózat (HaHa) decemberben hatpontos petícióban követelte a keretszámok “legalább a 2011-es szintre” való visszaállítását, a felsőoktatásból történt forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.

– MTI –

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!