2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » „OTTHONUNK MISKOLC!”
miskolc_egyetem

„OTTHONUNK MISKOLC!”

Az „OTTHONUNK MISKOLC!” gyakornoki program Dr. Kriza Ákos polgármester kezdeményezésére, a Miskolc Holding Zrt. szakmai felügyelete alatt, Dr. Patkó Gyulával, a Miskolci Egyetem rektorával kötendő megállapodás alapján 2013 február 11-től indul. A mai napon az erről szóló stratégiai megállapodást is megkötötte Miskolc városa és az Egyetem. A megállapodás- amely tavaly májustól a városháza, Miskolc város cégei és az egyetem közösen dolgozott ki- egy, az országban is egyedülálló programot indít útjára „Otthonunk Miskolc” címmel.

A város és az egyetem e gyakornoki rendszerben arra szövetkezik, hogy legtehetségesebb fiataljainkat biztos munkával, biztos állással Miskolcon, városunkban tartsuk.

Miskolc város és a Miskolci Egyetem a beiskolázási, felvételi jelentkezési kampányt is együtt indította el és folytatja egészen március 1-ig.

Célunk ugyanaz: minden gyermekünket, fiatalunkat tartsuk itthon!
Maradjanak itthon, jelentkezzenek első helyen a Miskolci Egyetemre!

Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora rektora elmondta:

A mai napon aláírt szerződés jelentős és egyedülálló, mindez köszönhető az Egyetem és Miskolc város nagyszerű kapcsolatának is.
Az Egyetem kiváló szakembereket képez, a legjobb hallgató pedig arra ösztönzi ez a program, hogy Miskolcon maradjanak, itt telepedjenek le, itt alapítsanak családot.
Megkezdődött az Egyetemen a beiskolázási kampány is és a város valamint az Egyetem szintén közösen ösztönzi a fiatalokat arra, hogy a Miskolci Egyetemen tanuljanak, hiszen egy jól felszerelt, kiváló oktatókkal rendelkező intézményről van szó. A különböző szakok olyan lehetőségeket kínálnak, hogy nem szükséges más városok egyetemeit választani.

Dr. Zárug Péter Farkas, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének adjunktusa, a program szakmai vezetője elmondta: hosszú munka előzte meg, mire eljutottak odáig, hogy elindulhasson a program. A hallgatók a Miskolc Holding tagvállalatainál ott kapnak munkalehetőséget, ahol hiány mutatkozik, hiszen sokan nyugdíjba vonultak és az utánpótlást meg kell oldani. A gyakornoki program alatt bruttó 60.000 forintot kapnak a hallgatók.
Elmondta azt is, hogy már a középiskolások számára is vonzóvá teszi ez a program az Egyetemet és arra ösztönzi a diákokat, hogy jól tanuljanak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!