2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Alföldi Nemzetijét akarják a nézők
16779-alfoldi_robert

Alföldi Nemzetijét akarják a nézők

Sorakoznak a pénztárak előtt, március végéig minden jegy elkelt. A Nemzeti Színház honlapja összeomlott.

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig, az óriási érdeklődés miatt ugyanis a színház honlapja és az online vásárlási felület hétfőn délelőtt összeomlott. Alföldi Róbert leköszönő igazgató személyesen kérte a sorban állók türelmét a színház pénztára előtt, az Andrássy úti iroda előtt várakozókat pedig meleg teával kínálták.

A márciusi jegyeket hétfőn 10 órakor kezdték árulni: az internetes vásárlás mellett a közönség megrohamozta a színházat és a belvárosi jegyirodát is.

Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője elmondta: az Andrássy úti jegyirodánál a Nagymező utcáig állt a sor a hóesésben, a várakozókat meleg teával kínálták. Tájékoztatása szerint a rendszer negyed tizenegykor omlott össze, mintegy fél óra múlva már sikerült helyreállítani és a jegyirodában már ki tudták adni a jegyeket, de az online vásárlás a túlterheltség miatt csak akadozva működik.

A színház honlapján kér elnézést a nézőktől a technikai problémák miatt, az esetleges hosszabb várakozási időért a türelmüket kérik. Mint írják, az online vásárlással kapcsolatos probléma helyreállításán még dolgoznak.

Gálos Orsolya elmondta, hogy Alföldi Róbert – aki délelőtt épp a Gothár Péter rendezte Amphytrion című előadásban próbált színészként – személyesen kérte a sorban állók türelmét a Nemzeti épülete előtt.

A kommunikációs vezető szerint gondoltak arra, hogy nagy lesz az érdeklődés a színház előadásai iránt, megpróbáltak felkészülni erre, ám ekkora rohamra és arra, hogy ez technikai összeomlást is eredményez, nem számítottak. „Ezeket a tapasztalatokat a következő hónapban igyekszünk hasznosítani” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült a nézők szeretetét elnyerniük, élvezték a közönség folyamatos érdeklődését. Vélekedése szerint a jegyvásárlási roham azzal magyarázható, hogy aki még esetleg valamit kihagyott a repertoárból, azt szeretné gyorsan bepótolni az évad végéig, mivel ezeket az előadásokat valószínűleg a későbbiekben már nem lehet majd látni.

Alföldi Róbert az évad végén, június 30-án távozik a Nemzeti Színház éléről, utódja Vidnyánszky Attila lesz.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!