2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Miskolci egyetemisták kutathatnak hazánk legrégibb közintézményében
royal_magazin_PNG

Miskolci egyetemisták kutathatnak hazánk legrégibb közintézményében

Új, kiemelkedő jelentőségű gyakorlóhely nyílik meg a Miskolci Egyetem hallgatói számára azzal az együttműködéssel, melyet az egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) szentesített a Magyar Nemzeti Levéltárral (MNL) január 25-én, pénteken Miskolcon. Az együttműködés alapcélja és legfőbb jelentősége a két intézményben folyó tudományos kutatás összehangolása és a Miskolci Egyetem bölcsész hallgatói gyakorlatorientált képzésének, szakmai munkájának támogatása.

Ennek megfelelően az ME BTK hallgatói eddig el nem érhető levéltári forrásokra is támaszkodva a gyakorlatban is megismerhetik Magyarország legnagyobb közgyűjteménye, a hazánk történetére vonatkozó iratok legfontosabb gyűjtőhelyének legjelentősebb értékeit és működését is. A megállapodás így a bölcsészettudományi képzés több szakterülete vonatkozásában is kiemelkedőnek tekinthető.

Az aláírt megállapodás szerint az MNL munkatársai kurzusok és előadássorozatok megtartásával, szemináriumok vezetésével kapcsolódnak be a miskolci képzésekbe az ME BTK oktatási programjában az alap- és mesterképzésekben, valamint az egyetem doktori iskoláiban is.
A szakmai munkát erősíti, hogy az MNE munkatársai a profiljukba vágó témákban szakdolgozatok és doktori disszertációk esetén konzulensi, illetve témavezetői minőségben segítik a hallgatók tanulmányait.
A megállapodás a közös kutatások, pályázatok, illetve a Történelem szak Levéltár szakirányába való bekapcsolódása terén is új lehetőségeket nyit meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!