2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Luxus lesz a sült hús?
royal_magazin_PNG

Luxus lesz a sült hús?

Gigantikus méreteket ölt az emberiség húséhsége, 2012-ben rekordértéket ért el egy német jelentés szerint. A Heinrich Böll Alapítvány, a német Környezetvédelmi és Természetvédelmi Szövetség, a Bund és a Le Monde diplomatique című lap szakemberei által elkészített jelentés szerint különösen gyorsan növekedett és okoz komoly problémát a marha-, disznó- és szárnyashús fogyasztásának mértéke.

A globális mezőgazdaság az egyik legnagyobb teher a környezetre: hogy milyen nagy, azt az új „húsatlasz” teszi nyilvánvalóvá. A számos grafikát és adatot tartalmazó tanulmány többnyire elrettentő képet mutat a globális élelmiszeriparról – olvasható a Der Speigel német hetilap online kiadásában.

A Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) számításai szerint 2012-ben több mint 300 millió tonna húst termelt az emberiség, az egy főre jutó fogyasztási ráta az átlag szerint így 42,5 kilogramm. Bár egyelőre különbségek tapasztalhatók a gazdagabb, illetve a szegényebb országok között, utóbbiak gyorsan felzárkóznak. 2006-ban egy fejlődő ország lakója átlagosan 30,7 kilogramm húst fogyasztott, 2012-ben már 32,7 kilogrammot. Az ipari országokban a húsfogyasztás ugyanakkor 81-ről 79 kilogrammra csökkent.

Egyes országokban nagy mennyiségben termelik ki az erdőket, hogy legeltessék az állatokat és hogy teret nyerjenek a takarmány termeléséhez – mutatott rá Barbara Unmüssig, a Böll alapítvány elnöke.

Nemcsak a harmadik világ, hanem az ipari országok számára is terhet jelent a húselőállítás: növényfajok tűnnek el, a talajvizet trágya, gyom- és rovarirtó szerek szennyezik, a nagyüzemekben tömeges méretekben használnak antibiotikumot.

A tanulmányban emellett kikalkulálták azt is, hogy Németországban egy kilogramm hús előállításához átlagban 170 milligramm antibiotikumot használnak fel, ez az érték világszerte a legmagasabbak közé tartozik. Ennek hatására növekszik az antibiotikum-rezisztencia, ami Európa-szerte évente 25 ezer ember halálát okozza.

Az olcsó steak ideje azonban hamarosan lejárhat. Hiszen nemcsak az emberek húséhsége növekszik, hanem maga az emberiség is – leggyorsabban azoknak a fejlődő országoknak a lakossága, amelyeknek húsfogyasztása növekszik. A szakemberek szerint a jövőben így akár újra luxuscikké válhat a sült hús.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!