2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Idén is díjemelésekkel indul az újév Miskolcon
royal_magazin_PNG

Idén is díjemelésekkel indul az újév Miskolcon

Miközben az Orbán-kormány a rezsiköltségek csökkentéséről beszél, addig Miskolcon újabb díjemelésekkel indul az újesztendő, hangzott el a Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jakab Péter, a párt önkormányzati képviselője elmondta, a Fidesz Miskolcon átlagosan öt százalékkal emeli a  víz, a szemétszállítás, a parkolás, a temetkezés és a lakások bérleti díját. A politikus szerint a díjemelésekre nem megfelelő az a magyarázat, hogy azok csak az inflációt követik. „Amíg a miskolciak életszínvonala nem követi az inflációt, addig Kriza Ákos novemberi kijelentését tartjuk mérvadónak, miszerint a lakosság nem terhelhető tovább” jelentette ki Jakab utalva arra, hogy a város polgármestere a telekadó tervezett bevezetésétől arra hivatkozva  állt el, hogy Miskolc lakosságát nem lehet tovább terhelni.

„Sajnáljuk, hogy a Fidesz első embere pár hét alatt megmásította véleményét, és a decemberi közgyűlésen a városvezető koalícióval együtt megszavazta az újabb megszorítást.”

A radikális képviselő bírálta az önkormányzati vagyonkezelőt is. Mint fogalmazott, a luxusautók Miskolc Holdingja nem képes pótlólagos forrásokat biztosítani a költségvetés számára, ennek az árát pedig a Fidesz a miskolciakkal fizetteti meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!