2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Benedek Tibor az új vízilabda-kapitány
16418-benedek_london

Benedek Tibor az új vízilabda-kapitány

Benedek Tibort választotta a férfi vízilabda-válogatott szakvezetőjévé a sportági szövetség (MVLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén. A szövetségi kapitányi megbízatás négy évre szól.

A 15 tagú testület a jelöltek meghallgatása nélkül, a benyújtott pályázatok alapján döntött Benedek javára. A voksolás már az első körben eldőlt.

A december 28-i határidőig hárman adtak be pályázatot: Benedek Tibor, a Debrecenben edzősködő Gyöngyösi András és a Szeged trénere, Vincze Balázs. Az elnökség titkos szavazással döntött az új szakvezetőről, aki jövő csütörtöktől áll munkába.

A játékosként háromszoros olimpiai bajnok, 40 esztendős Benedek Tibor Kemény Dénes, az év végén távozott – időközben a szövetség elnökévé választott – kapitány segítőjeként dolgozott 2010 tavaszától, a tavalyi két Világliga-mérkőzésen pedig ideiglenesen megbízott szakvezetőként már egyedül vezette győzelemre a válogatottat a román és az olasz csapat ellen.

Az MVLSZ december 17-én írt ki nyilvános pályázatot a posztot 1996 vége óta betöltő Kemény Dénes távozásával megüresedett férfi szövetségi kapitányi tisztségre.

A szakvezetőre nagy munka vár: a korábban megszakítás nélkül háromszor is ötkarikás aranyérmes, a tavaly nyári londoni olimpián viszont csak ötödik férfiválogatott idén nyáron már vízbe száll a barcelonai világbajnokságon, és akkorra ütőképes együttest kell formálnia Benedek Tibornak. A csapatépítést szolgálja az ősszel elrajtolt Világliga, amelynek aktuális csoportmeccse ebben a hónapban lesz: a négyes harmadik tagja, az orosz válogatott január 30-án fogadja a magyarokat.

“Piros betűs ünnep számomra a mai nap! Borzasztóan örülök, köszönöm szépen az elnökség bizalmát! Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar válogatott kispadján ülni.” – mondta az új kapitány a vízilabda-válogatott hivatalos honlapjának (www.vlv.hu) nyilatkozva, majd hozzátette: a mai nap az ünneplésé, holnaptól pedig elkezdődik a munka.

“A részletekkel kapcsolatban egy kis türelmet kérek a sajtótól, a következő néhány napra szükségem van ahhoz, hogy alaposabban fel tudjam vázolni az elkövetkező időszakot. Egy biztos: számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek és magát a végcélhoz vezető utat is rendkívül fontosnak tartom” – szögezte le Benedek Tibor.

– MTI –

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!