2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Válasz Rozgonyi Ernő karácsonyi vagdalkozásaira
royal_magazin_PNG

Válasz Rozgonyi Ernő karácsonyi vagdalkozásaira

Az elmúlt két napon – karácsony lévén – nem foglalkoztunk Rozgonyi Ernő vagdalkozásaival, aki kiválása után hetekkel, éppen december 25-én érezte úgy, hogy eleget téve megbízóinak gyalázza nemzeti mozgalmunkat. Sajnálatos és megvilágító, hogy az esküszegő politikus ilyen közlemények kiadásával töltötte karácsonyát. Erre még a legateistább, legcsaládellenesebb pártok sem voltak képesek.
A megvesztegetéssel és egyéb vádakkal kapcsolatos gondolatainak értékelését a Jobbik átengedi a nála kompetensebbeknek, Rozgonyi új szövetségesének, Pősze Lajosnak és új pártjának, a Fidesznek, amellyel mostanság folyamatosan együtt szavaz.

Immár „kormánypárti függetlenként” még a jövő évi költségvetést is képes volt megszavazni, holott annak tervezetét még jobbikosként szakmai alapon, alapjaiban kritizálta. Egy magára valamit is adó ellenzéki képviselő nem szavazhatja meg az ország költségvetését, főképp nem a nyomor költségvetését.

Rozgonyi Ernő hetek óta kérlelésünk ellenére sem nézett választói, tagtársai és frakciótársai szemébe, s nem adott magyarázatot Pősze Lajoshoz való kiüléséhez.

Rozgonyi Ernő esküszegő lett, hiszen a Szent Koronára tett, aláírt esküjében azt vállalta, hogy visszaadja mandátumát, amennyiben a Jobbik Országos Elnöksége erre felkéri. A felkérés már a kiülése napján megtörtént.

Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!