2025. 07. 9. szerda

Lukrécia

1 EUR 399 HUF
1 GBP 463 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
kekfeny

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2012. december 22-én is több esetben történt rendőri intézkedés.
Az Ózdi Rendőrkapitányság eljárást indított felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt, szabadlábon hagyása mellett, egy 40 éves borsodszentgyörgyi férfi ellen. A rendelkezésre álló információk szerint Ózdon egy társasház lépcsőházában két férfi összeveszett, majd dulakodni kezdtek. Ennek során a 40 éves elkövető a nála lévő viperával egyszer megütötte a 34 éves sértettet, akinek az elsődleges orvosi vélemények alapján 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy személyt vett szabálysértési őrizetbe járművezetés eltiltás hatálya alatt szabálysértése miatt.

A Sajószentpéteri Rendőrőrs járőrei délelőtt egy közúti ellenőrzés alkalmával állítottak meg egy tehergépkocsit és annak 32 éves vezetőjét. Ennek során a sofőr vezetői engedélyt nem tudott átadni, mert mint elmondta, azzal nem rendelkezik, a járművezetéstől el lett tiltva. A férfi adatait a rendőrök leellenőrizték, majd előállították a Kazincbarcika Rendőrkapitányságra és intézkedtek szabálysértési őrizetbe vételére.

Megyénk útjain 2012. december 22-én egy súlyos és két könnyű személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, anyagi káros ütközés kettő esetben jutott a rendőrség tudomására.

Egy 61 éves erdőbényei lakos tehergépkocsijával közlekedett a település belterületén. Haladása során két gyalogos mellett hajtott el, akik vele szemben az úttest szélén közlekedtek. Ezt követően a sofőr az úton megállt, majd hátra menetbe kezdett. Eközben nem volt elég körültekintő és a tehergépkocsi hátsó részével elütötte az úttest mellett sétáló nőt. A baleset következtében az 56 éves helyi asszony a jármű alá került és súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset pontos körülményeit a Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A Rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a télies, fagyos idő beköszöntével a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően, fokozott körültekintéssel vezessék gépjárműveiket!

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kamionban gurult a márkás kamu
Több mint 900 darab hamis márkajelzésű ruhát és táskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös a…
Tele a kocsi, üres a sztori
Bár a lakásban nem találtak tiltott árut, az udvaron parkoló autóban viszont annál többet. Nem dőltek be a látszatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NA…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!