2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Élelmiszerboltokban folyik a drogfelvilágosítás

Élelmiszerboltokban folyik a drogfelvilágosítás

Az elmúlt hetekben a Drogmentes Világért Alapítvány magyarországi önkéntesei azon dolgoztak, hogy minél több emberhez juttassák el az igazságot a drogok veszélyeiről. Ennek részeként már több mint 60 élelmiszerboltban kerültek kihelyezésre Debrecenben és környékén Az igazság a drogokról felvilágosító füzetek, amelyek részletes tájékoztatást nyújtanak a vásárlóknak a kábítószerek káros hatásairól. Mindezen felül, további boltokban kerültek ki a füzetek Szegeden és Győrben önkéntesek által.

Az EMCDDA (Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja) felmérése szerint továbbra is a cannabis és a kokain számít a legkeresettebb drognak, de vannak arra utaló jelek, hogy az utóbbi népszerűsége csökken. Visszaesőben van a heroin fogyasztás is, ugyanakkor ez a drog követeli a legtöbb halálos áldozatot. Becslések szerint az elmúlt évben a 15–64 év közötti európai felnőttek közül 23 millióan fogyasztottak cannabist, 4 millióan kokaint, 2 millióan ecstasyt és amfetaminokat, 1,4 millióan pedig ópiátokat. A cannabis- és a kokainfogyasztók aránya Magyarországon az egyik legalacsonyabb az EU-ban.

Bár látható némi javulás a kábítószer fogyasztásban, mégis hétről-hétre olvashatjuk a híreket az illegális droghasználatról és -fogyasztásról, amelyek hazánkban történnek. De mit tehetünk ez ellen?

Senki – főleg egy fiatal – nem szereti, ha kioktatják arról, hogy mit tehet, és mit nem. Ezért a Drogmentes Világért Alapítvány a fiatalok rendelkezésére bocsátja a tényeket, ezzel megadva nekik a lehetőséget, hogy a drogmentes élet mellett döntsenek. Az igazság a drogokról kampány olyan tevékenységeket is tartalmaz, amelyekhez bárki csatlakozhat, és amelyek a drogmentes életet népszerűsítik.

Magyarországi társszervezet

A Drogmentes Világért Alapítvány magyarországi partnere a Drogmentes Magyarországért Maraton, amely a maga 42 napjával és 300 települést érintő 2000 kilométeres útvonalával Magyarország legnagyobb civil szervezésű drogellenes rendezvényévé nőtte ki magát. Az Együtt egy drogmentes Magyarországért mozgalmat 2002-ben hozták létre azzal a céllal, hogy L. Ron Hubbard kutatásait felhasználva hozzájáruljanak a drogmentes Magyarország megteremtéséhez. Létrejötte óta az önkéntesek évről-évre körbefutják Magyarországot a drogmentesség üzenetét hirdetve.

A mozgalom támogatói és védnökei között számos hírességet találunk, amely tény még jobban megerősíti a drogellenes tevékenységek szükségességét Magyarországon. A támogatók között szerepel Katus Attila, Czanik Balázs, Sípos Péter, Erik, Kis Orsolya, Nick Árpád, Madaras Ádám, Dr. Molnár Tamás, Martinek János, Dr. Gulyás Kálmán, Erdei Zsolt, Dr. Komáromi István, Dr. Bakanek György, Dr. Csötönyi Sándor, Görbicz Anita, Janics Natasa, Szomor Katalin, Takáts Tamás, Pulai Imre és Székhelyi József.

A minden évben megrendezett ország körüli futáshoz több száz iskola igazgató, tanár és több ezer gyerek is csatlakozik, akiknek a nevét soha nem fogjuk megismerni. Pedig a siker elsősorban rajtuk múlik. Ők azok, akik munkásságukkal, életvitelükkel mutatnak jó példát és utat a valóban örömteli élet felé.

További információkért látogasson el a www.drogmentes.hu oldalra vagy a http://hu.drugfreeworld.org honlapra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp