2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Diákok, csak így tovább!

Diákok, csak így tovább!

A Jobbik az utóbbi idők összefogásának eddigi legnagyobb sikereként értékeli a kormány mai döntését a felsőoktatási keretszámokra vonatkozóan. Siker, hogy a két héttel ezelőtti tragikus bejelentéshez képest jelentős előrelépés történt, ugyanakkor számos kérdés kapcsán még bizonytalanság uralkodik.
A Jobbik ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a keretszámokra vonatkozó döntésnél a tavalyi évet tekinteni kiindulási pontnak félrevezető taktika. Ugyanis a 2012-es ingyenes helyek száma már egy 40 százalékkal csökkentett szám volt, ennyivel több diák kezdhette meg tanulmányait 2011-ben. Ezért a Jobbik továbbra is a 2011-es szint megtartását tartja elfogadhatónak.

Fenntartásokkal kezeljük a jövő évre, a felsőoktatásra ígért többletforrásokat is. A 24 milliárd forinttal magasabb összeg eleve más megvilágítást nyer, ha mellétesszük, hogy a 2010-es évhez képest a jövő évben 45 milliárddal kevesebből gazdálkodhatnak az egyetemek. Ezzel a 24 milliárdos kommunikációs fogással elterelik a figyelmet az idei év forráskivonásairól és zárolásairól, ami nagyon komoly károkat okozott számos intézménynek, és ennek kárpótlásáról szót sem ejtenek. Továbbá pedig semmi garancia nincs arra nézve, hogy jövőre nem fog végrehajtani a kormány a már szokásosnak mondható, brutális összegű zárolásokat. A Jobbik biztosítékokat követel egyrészt a megmaradó források megtartására, másrészt az egyetemi autonómiát csorbító intézkedések visszavonására.

Példamutató a hazai diákság összefogása, mely az egész ország számára követendő kell legyen. Bizonyítéka annak, hogy a civil szerveződések eltökéltsége sikerre viheti a közös érdekeket.

Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetének elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp