Ismét műsorára tűzte a Budapesti Operettszínház Michael Kunze és Lévay Szilveszter népszerű musicaljét, az Elisabethet. A darab világszinten nemrég ünnepelte huszadik születésnapját, de már a magyarországi ősbemutató óta is több mint tizenhat esztendő telt el. Ez alatt az idő alatt az Elisabeth megtekinthető volt Budapest, Esztergom és Szeged mellett a Miskolci Nemzeti Színházban is, ahol szintén vitathatatlanul az évtized egyik legnagyobb sikereként tartják számon.
Hosszú története során már többször lekerült a darab az Operettszínház műsoráról, ám Kerényi Miklós Gábor igazgató úgy döntött, hogy ebben az évadban itt az ideje újra leporolni a művet, és 2012. december 7-én este ismét felcsendültek Lévay Szilveszter dallamai. Az előadásban a kezdetektől játszó Janza Kata (Elisabeth), Földes Tamás (Lucheni), Felföldi Anikó (Ludovika / Frau Wolf) még a mostani változatban is tovább viszik szerepüket. A társulat életét figyelemmel kísérők – köztük jómagam – sajnálatára azonban a premier óta folyamatosan Halált megformáló Szabó P. Szilveszter, a színház közlése szerint túlterheltség miatt a mostani szériában nem ölti magára a legendás jelmezt.
A premier azonban az új (vagy régi-új) beállók ünnepe volt. A címszerepben korábban már sikeres Vágó Bernadett mellett ugyanis az összes főszereplő most debütált – bár némelyikük már korábban feltűnt a fiatal vagy az idősebb Rudolf alakjában, így maga a darab nem volt ismeretlen számukra (a premieren összesen öt korábbi és jelenlegi Rudolf lépett színpadra). Luigi Lucheniként az ősbemutató tíz éves Rudolfját, Kerényi Miklós Mátét láthattuk, Halálként az 1999-2010 között a felnőtt Rudolfot megformáló Dolhai Attila mutatkozott be, Ferenc Józsefként pedig szintén az ősbemutatóról ismert, s ott a koronaherceget alakító Szomor György jelent meg. És akkor még nem is beszéltünk a jelenlegi két Rudolfról… A Zsófia főhercegnő bőrébe bújó Kállay Bori, valamint a Ludovikaként és Frau Wolfként színpadra álló Kapócs Zsoka először került kapcsolatba a darabbal. Ezek azonban csupán a száraz tények, melyek csak a függöny felgördüléséig és a zene felcsendüléséig voltak érdekesek.
Őszintén szólva arra számítottam, hogy ezúttal a „felújítás” szó ténylegesen is igaz lesz a darabra, és Kerényi Miklós Gábor rendező-igazgató tényleg új köntösbe öltözteti az előadást. Nos, ez semmilyen formában nem történt meg, mindössze néhány apróbb világítástechnikai és koreográfiai változtatást eszközölt az alkotó csapat. Az igazi újítás tehát a színészeknek volt köszönhető.
Vágó Bernadett fiatal Sissyje ugyanolyan bohókás, ám folyamatosan komollyá váló, mint korábban volt, a második felvonás Elisabeth-jéhez azonban mostanra jóval érettebbé vált pár évvel ezelőtti önmagához képest. Énekhangját pedig semmi panasz nem érheti, ami különösen szép teljesítmény annak ellenére, hogy a musicalirodalom egyik legnehezebb szerepéről beszélünk, ugyanakkor az is tény, hogy fiatalosan csengő hangszíne kevéssé hiteles a darab utolsó néhány jelenetéhez.
Luigi Lucheni szerepében Kerényi Miklós Máté lépett színpadra. Nem egyszerű karakterről beszélünk, így sem a színész, sem a róla véleményt formálók nincsenek könnyű helyzetben – visszafogott cinizmusa és szokatlan hangszíne azonban illik a karakterhez. Bár személy szerint nem bántam volna, ha még egy kicsit több „őrületet” visz szerepébe, megítélésem szerint egy Lucheni ugyanis akkor hiteles, ha a tömegjeleneteknél is képes magára vonzani a figyelmet. Ezt mind Földes Tamás, mind a korábbi változat Luchenije, Száraz Tamás meg tudta oldani (legalábbis nálam), és mivel Kerényi Miklós Máténak ez csak az első előadása volt a szerepben, bízhatunk abba, hogy beleszokik majd.
Halálként Dolhai Attila mutatkozott be a közönségnek. Énektechnikailag ezúttal sem érheti semmi panasz a színház egyik vezető művészét – színészileg azonban több helyen még kereste a helyét. Mindazonáltal Szabó P. Szilveszter „hősszerelmes-típusú” Halálja után érdekes volt látni gy inkább a birtoklásvágyra kihegyezett szerepértelmezést.
Szomor Györgynek nagyon jól állnak a távolságtartó szerepek, így Ferenc Józsefként is kiváló – tán a legjobb, akit láttam –, bár eleinte kissé idősnek mutatott Vágó Bernadett mellett. Koccsis Dénes is hitelesen hozta Rudolf már oly sokak által ábrázolt karakterét, Kállay Bori távolságtartása és különleges, operettekhez szokott énektudása üde színfoltja az előadásnak, Kapócs Zsóka játékában pedig kellemesen csalódtam, énektechnikailag és a koreográfia terén azonban voltak hiányosságai. Az egykori playmate egyébként néhány nap múlva az Abigél Horn Micijeként is bemutatkozik.
Az előadás 2009-es, a szegedi Dóm téren színpadra állított nagyszabású változatát (Janza Kata, Földes Tamás és Szabó P. Szilveszter főszereplésével) egyébként akkor megjelenési céllal rögzítette is a teátrum. Ennek esetleges jövőbeli megjelenésére vonatkozó kérdésünkre Lencsó Rita, a színház sajtófőnöke megerősítette, hogy dolgoznak a DVD kiadásán, így a Budapesttől – vagy épp Szegedtől – távol élő érdeklődők is reménykedhetnek abban, hogy lehetőségük nyílik megtekinteni ezt a kuriózumot.
Dicsuk Dániel
Fotók: Budapesti Operettszínház
