2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ha itt a tél, akkor törvényszerű a fagyhalál?

Ha itt a tél, akkor törvényszerű a fagyhalál?

Magyarországon tizenhárman szenvedtek fagyhalált a tél kezdetéig. Tizenegy férfi és két nő. Hatan a szabad ég alatt hűltek ki, heten pedig saját fűtetlen otthonukban. Az emberek többsége vidéken lelte halálát, a fővárosban ketten fagytak meg. Kórházba szállításukat követően decemberig tizenketten haltak meg kihűlésben. Velük együtt az emberéletben keletkezett veszteség 25 főre tehető. A Magyar Szociális Fórum novemberben „Lélekmentés” néven összefogást kezdeményezett az élet védelmében a fagyhaláltól. Arra szólított fel minden társadalmi és politikai erőt, hogy akadályozzák meg együtt, nehogy megismétlődjék az előző években tapasztalt tömeges fagyhalál: tavaly 330-an, tavalyelőtt pedig több mint 400-an fagytak meg.

A Jobbik csatlakozik a Magyar Szociális Fórum felhívásához, s egyben emlékezteti a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt arra a kijelentésére, mely szerint senkit nem hagynak az út szélén. A Jobbik felteszi a kérdést: ez a szegényekre, az önmagukról gondoskodni képtelen idős emberekre is vonatkozik-e, vagy csak azokra a kormány közeli érdekcsoportokra akik „hálájukkal” befolyásolhatják akár a 2014-es választások kimenetelét?

Baráth Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp