2025. 07. 9. szerda

Lukrécia

1 EUR 400 HUF
1 GBP 465 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Befejeződött az utak felújítása
16046-utatadas-001

Befejeződött az utak felújítása

Teljes egészében átvállalja a kormány az 5000 főnél kisebb települések adósságállományát, így a következő időszakban kiszámíthatóbban gazdálkodhatnak a települések – jelentette be dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke Girincsen.

Ez azért is fontos, mert a következő időszakban is több infrastrukturális beruházás szükséges, amelyet az Európai Unió is támogat.


Dr. Mengyi Roland és Girincs polgármestere az ünnepélyes szalagátvágással átadták a felújított útszakaszt

Ilyen a most befejeződött Gesztely-Bőcs-Kesznyéten összekötő út 10,5 kilométeres részének felújítása és annak folytatása. A mostani fejlesztésre 593 millió forintot használtak fel, amelyre az Észak-Magyarországi Operatív Program biztosított forrást. A régióban egyébként a 4 és 5 számjegyű utak felújítására a 2013 év végéig közel 16,3 milliárd forint forrás áll rendelkezésre.


A közös együttműködés eredményeként újulnak meg az utak a megyében

„A következő években mind nagyobb hangsúlyt fektet a kormányzat a meglévő úthálózat felújítására, hiszen eddig többet fordítottunk gyorsforgalmi utakra, mint a meglévő úthálózatunk állagának megóvására.” – mondta a dr. Mengyi Roland, országgyűlési képviselő az átadó ünnepségen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!