A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közhasznú Rendőr Sportegyesület ötödik alkalommal rendezte meg a MEGYEI FEKVENYOMÓ BAJNOKSÁG-ot.
A program azzal a céllal jött létre, hogy biztosítsa a rendőri állomány részére a versenyzési és sportolási lehetőséget, mely által a résztvevők ereje, állóképessége egyaránt fejlődik.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában megrendezett megmérettetésre 2012. november 30-án került sor, egyéni női és férfi kategóriában.
Az idei bajnokság újdonsága volt, hogy a szervezők meghirdették a „Legerősebb Rendőrkapitányság” díját is. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyolc versenyzővel, hatalmas lelkesedéssel és szurkolással vett részt a rendezvényen, hogy elhozzák a kategória legcsillogóbb érmét. Üde színfoltja volt a program női szekciója, a hölgyek szintén kitettek magukért.

A verseny lebonyolítása az érvényben lévő fekvenyomó szabályok szerint történt.
A rendezvény fővédnökei voltak dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok megyei főkapitány, Mészáros „King” László kilencszeres világbajnok, világcsúcstartó, Fekvenyomó Szakág vezető, aki egyben a versenybizottság elnöki tisztjét is ellátta.

Eredmények:
Női abszolút kategória
| 1. Szabó Piroska | Kazincbarcika Rk. |
| 2. Rácz Ivett Éva | Mezőkövesd Rk. |
| 3. Csáki Eszter | Tiszaújváros Rk. |
| 4. Szigeti Bernadett | Miskolc Rk. |
80 kg alatt
| 1. Aradszki Gábor | Ózd Rk. |
| 2. Ács Bertalan | TEK |
| 3. Suszter Máté | Miskolc Rk. |
80 – 90 kg között
| 1. Fazekas János | Miskolc Rk. |
| 2. Pálinkás Csaba | B-A-Z. MRFK |
| 3. Holló Péter | Kazincbarcika Rk. |
90 – 100 kg
| 1. Lukács Sándor | TEK |
| 2. Timkó Péter | Sátoraljaújhely Rk. |
| 3. Koleszár Zsolt | Mezőkövesd Rk. |
+ 100 kg
| 1. Majoros Árpád | Edelény Rk. |
| 2. Karcsák Attila | Kazincbarcika Rk. |
| 3. Dr. Ongai Péter | Mezőkövesd Rk. |
Senior:
| 1. Kiss Tibor | B-A-Z. MRFK |
Férfi abszolút kategória:
| 1. Majoros Árpád |
| 2. Aradszki Gábor |
| 3. Karcsák Attila |
Országos versenyen is győzedelmeskedtek a „borsodi” rendőrök
A Somogyi Rendőr Sportegyesület 2012. november 10-én rendezte meg Budapesten az Országos Fekvenyomó és Felhúzó Bajnokságot, ZSARU „Retro” GYM KUPA néven.
A B-A-Z. Megyei Közhasznú Rendőr Sportegyesületet (B-A-Z. MKRSE) hat versenyző képviselte, nagyon eredményesen:

FEKVENYOMÁS
| Korcsoport, Súlycsoport | Versenyző neve, szolgálati hely | Teljesítmény | Helyezés |
| Felnőtt 2. kcs. 63 kg
|
Szabó Piroska (Kazincbarcika Rk.) | 57,5 kg | I. helyezett |
| Junior 105 kg |
Kis Norbert (Kazincbarcika Rk.) | 167,5 kg | III. helyezett |
| Felnőtt 2. kcs. 74 kg |
Aradszki Gábor (Ózd Rk.) | 160 kg | I. helyezett |
| Senior 1. kcs. 105 kg |
Tornai Béla (Ózd Rk.) | 165 kg | II. helyezett |
| Versenyzői kat. 120 kg | Karcsák Attila (Kazincbarcika Rk.) | 192,5 kg | III. helyezett |
| Felnőtt 1. kcs. 105 kg |
Majoros Árpád (Edelény Rk.) | 210 kg | I. helyezett és Abszolút I. helyezett |
FELHÚZÁS
| Korcsoport, Súlycsoport | Versenyző neve, szolgálati hely | Teljesítmény | Helyezés |
| Felnőtt 2. kcs. 63 kg |
Szabó Piroska (Kazincbarcika Rk.) | 97,5 kg | III. helyezett |
| Felnőtt 1. kcs. 105 kg |
Majoros Árpád (Edelény Rk.) | 300 kg | I. helyezett |
Csapatversenyben a Szabó Piroska, Aradszki Gábor, Majoros Árpád és Kis Norbert összetételű csapat az országos III. helyezést szerezte meg.
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda










