2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Győzelem – V. MEGYEI FEKVENYOMÓ BAJNOKSÁG

Győzelem – V. MEGYEI FEKVENYOMÓ BAJNOKSÁG

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közhasznú Rendőr Sportegyesület ötödik alkalommal rendezte meg a MEGYEI FEKVENYOMÓ BAJNOKSÁG-ot.

A program azzal a céllal jött létre, hogy biztosítsa a rendőri állomány részére a versenyzési és sportolási lehetőséget, mely által  a résztvevők ereje, állóképessége egyaránt fejlődik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában megrendezett megmérettetésre 2012. november 30-án került sor, egyéni női és férfi kategóriában.

Az idei bajnokság újdonsága volt, hogy a szervezők meghirdették a „Legerősebb Rendőrkapitányság” díját is. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyolc versenyzővel, hatalmas lelkesedéssel és szurkolással vett részt a rendezvényen, hogy elhozzák a kategória legcsillogóbb érmét. Üde színfoltja volt a program női szekciója, a hölgyek szintén kitettek magukért.

A verseny lebonyolítása az érvényben lévő fekvenyomó szabályok szerint történt.

A rendezvény fővédnökei voltak dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok megyei főkapitány, Mészáros „King” László kilencszeres világbajnok, világcsúcstartó, Fekvenyomó Szakág vezető, aki egyben a versenybizottság elnöki tisztjét is ellátta.

Eredmények:

Női abszolút kategória

1. Szabó Piroska Kazincbarcika Rk.
2. Rácz Ivett Éva Mezőkövesd Rk.
3. Csáki Eszter Tiszaújváros Rk.
4. Szigeti Bernadett Miskolc Rk.

 

80 kg alatt

1. Aradszki Gábor Ózd Rk.
2. Ács Bertalan TEK
3. Suszter Máté Miskolc Rk.

 

80 – 90 kg között

1. Fazekas János Miskolc Rk.
2. Pálinkás Csaba B-A-Z. MRFK
3. Holló Péter Kazincbarcika Rk.

 

90 – 100 kg

1. Lukács Sándor TEK
2. Timkó Péter Sátoraljaújhely Rk.
3. Koleszár Zsolt Mezőkövesd Rk.

 

+ 100 kg

1. Majoros Árpád Edelény Rk.
2. Karcsák Attila Kazincbarcika Rk.
3. Dr. Ongai Péter Mezőkövesd Rk.

 

Senior:

1. Kiss Tibor B-A-Z. MRFK

 

Férfi abszolút kategória:

1. Majoros Árpád
2. Aradszki Gábor
3. Karcsák Attila

 

Országos versenyen is győzedelmeskedtek a „borsodi” rendőrök

A Somogyi Rendőr Sportegyesület 2012. november 10-én rendezte meg Budapesten az Országos Fekvenyomó és Felhúzó Bajnokságot, ZSARU „Retro” GYM KUPA néven.

A B-A-Z. Megyei Közhasznú Rendőr Sportegyesületet (B-A-Z. MKRSE) hat versenyző képviselte, nagyon eredményesen:

FEKVENYOMÁS

Korcsoport, Súlycsoport Versenyző neve, szolgálati hely Teljesítmény Helyezés
Felnőtt 2. kcs.
63 kg

 

Szabó Piroska (Kazincbarcika Rk.) 57,5 kg I. helyezett
Junior
105 kg
Kis Norbert (Kazincbarcika Rk.) 167,5 kg III. helyezett
Felnőtt 2. kcs.
74 kg
Aradszki Gábor (Ózd Rk.) 160 kg I. helyezett
Senior 1. kcs.
105 kg
Tornai Béla (Ózd Rk.) 165 kg II. helyezett
Versenyzői kat. 120 kg Karcsák Attila (Kazincbarcika Rk.) 192,5 kg III. helyezett
Felnőtt 1. kcs.
105 kg
Majoros Árpád (Edelény Rk.) 210 kg I. helyezett és
Abszolút I. helyezett

 

 

FELHÚZÁS

Korcsoport, Súlycsoport Versenyző neve, szolgálati hely Teljesítmény Helyezés
Felnőtt 2. kcs.
63 kg
Szabó Piroska (Kazincbarcika Rk.) 97,5 kg III. helyezett
Felnőtt 1. kcs.
105 kg
Majoros Árpád (Edelény Rk.) 300 kg I. helyezett

 

Csapatversenyben a Szabó Piroska, Aradszki Gábor, Majoros Árpád és Kis Norbert összetételű csapat az országos III. helyezést szerezte meg.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp