2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Sebestyén László tájékoztatót tartott Parasznyán

Sebestyén László tájékoztatót tartott Parasznyán

Az országgyűlési képviselő elmondta:A 2010-től fennálló Fidesz Kormány az önkormányzati adósságok problémájának súlyát észlelve, képviselői nyomásra megoldást sürgetett. Így került sor 2012. október 27-én az ,,Önkormányzatok az adósság csapdájában” című rendezvényre, Budapesten.

Az akkor tett miniszterelnöki bejelentés értelmében az állam az 5000 fő alatti települések adósságát teljesen átvállalja.

2012. december 28-áig a Fidesz Kormány lenullázza az 5000 fős települések adósságát. Ezzel a kormányzati segítséggel a 2013-as évet ezek a települések adósságok nélkül kezdhetik majd meg.

Ezzel az adósságrendezéssel Parasznya is megszabadul 52,7 millió Forintos adósságától, és tiszta lappal kezdheti meg a következő évet. A Parasznyán megvalósult beruházások finanszírozásánál az önrészek biztosítása nagy feladatot jelentett a településnek. A környező települések tanulói is Parasznyán tanulnak, ami szintén sok kiadással jár a település számára.

Az október 27-i miniszterelnöki bejelentéssel és a december 28-ig gyakorlatban is lezajló adósságátvállalással ismét egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a vidéket megmentsük és az önkormányzatokat ebből az őrült adósságcsapdából kimentsük.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp