2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A feladatfinanszírozás margójára

A feladatfinanszírozás margójára

A kormány nemrég bejelentette, hogy a szakellátást nyújtó szociális intézmények normatív finanszírozását felváltja a feladatfinanszírozás. Még azt is gondolhatnánk, hogy ez nem más, mint egyszerűsítés, racionalizálás, ugyanis ezen intézmények folyamatos, állandó számú ellátottal működnek.

Azonban ha figyelembe vesszük, hogy folyamatban van az állami intézmények államosítása, és ezért megszorításokra van szükség, akkor látjuk, hogy ismét a megtakarítás a fő cél, akár az ellátás színvonalának drasztikus csökkentésével is. A már átvett és január 1-jétől állami fenntartásba kerülő intézmények fenntartására az állami normatíva nem volt elég, azt az önkormányzatoknak 20-30 százalékkal ki kellett egészíteniük. A 2013. évi költségvetésben erre a plusz kiadásra nem látunk keretet, ezért valószínű, hogy sok esetben az intézmény eredményességét garantáló szakmai programok, az ellátást emberközelibbé tevő vagy akár fejlesztő ellátások nem kerülnek a finanszírozható feladatok közé. Ez a területen akár elbocsájtásokat is eredményezhet.

Ismerve a Fidesz-kormány megszorítási intézkedéseinek folyamatát elképzelhető, hogy intézkedésük „eredményességét” látva az alapellátások tekintetében is átállnak a feladatfinanszírozás rendszerére. Ez pedig az intézmények kiszámíthatatlan ellátotti száma miatt végzetes következményekkel járhat, és emberek hozzáférését akadályozhatja sokszor életmentő intézkedésekhez. Azaz megint nem hallhattunk másról, mint egy szépen becsomagolt megszorító intézkedésről.

Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp