Tokaj-Hegyalja a világ legjobb borvidéke Burgundia, Champagne és Wachau mellett. Az egyszeri borivónak és újságolvasónak bizonyára furcsán hangzik ez a mondat a szlovák tokajikról és a pancsolt tokajikról szóló cikközön közepette, de attól még igaz. Ahogyan az is igaz, hogy a borvidék lehetőségeinek alig tíz százalékát használta eddig ki. Tudom jól, hogy ezek tipikus és jól ismert közhelyek a borvidékről, de ezeket a közhelyeket mindig le kell szögezni egy Tokaj-Hegyaljáról szóló cikk elején a miheztartás végett. A borvidék a rendszerváltáskor nagy lehetőséget kapott: az alkotás szabadságát. Többé senkit nem kötött gúzsba a szovjet piacra való mennyiségi termelés kényszere. A változás itt sem egyik napról a másikra történt – még mindig zajlik. A rendszerváltást követően olyan külföldi és hazai birtokok jelentek meg, akik felfedezték és megértették Tokaj-Hegyalja jelentőségét és értékét. Új borminőség született: végre nem az agyonhordózott gejl édesbor jelentette a tokajit. Mára ott tartunk, hogy van vagy tizenöt-húsz pincészet a borvidéken, akik egyértelműen világszínvonalú borokat állítanak elő, és ugyanennyi, akik boraikkal egyre feljebb kapaszkodnak. Megállás és kompromisszumok nélkül.
Tokaj a csúcsot ostromolja – de senki és semmi nincs, ami érdemben támogatná alulról.
Tokaj-Hegyalján két világ él együtt. Egy régi és egy új. A régiek úton-útfélen a hagyományra hivatkozva készítik boraikat – többnyire a szocializmus időszakának borkészítési hagyományaira. A tokaji borászok nagy része ezt a stílust követi. Sokan készítenek aszút úgy, hogy annyi évig érlelik a hordóban, amennyi az aszú puttonyszáma. Az úgymond régi stílusú tokaji bor titka a hordóban rejlik: a tokaji jellegnek vélt ízeket az oxidáció adja. Ezen termelők többsége abból él, hogy borát lédigen a pincéből eladja. Mivel a legtöbb fogyasztó a tokaji név alatt jó és többnyire azonos minőséget feltételez, ezért ebben a szegmensben a borok minőségét nagyban alakítja az árverseny, a borok előállítási költségeinek minimalizálása, és a vágy egy nagy és drága autó után.
A mustsűrítményes édes furmint még mindig nem a múlté.
A Tokaj-paradoxon eddigi legszebb példája a tarcali szőlészeti és borászati kutatóintézet cikke arról, hogy tizenöt vizsgált termelői borból három volt iható, és csak egy mutatott a borvidékre jellemző ízjegyeket. Ezeket a borokat ugyanúgy tokaji borként árulják, mint az élvonalbeli pincészetek borait. Ez a minőségbeli probléma a borvidék legnagyobb gondja. Sem szigorúbb szabályozással, sem Tokaj főutcáján masírozó NÉBIH-es szabadcsapatokkal nem lehet ezt megoldani. Ide komoly szemléletváltás kell.
A szemléletváltás alfája és omegája a Tokaj Kereskedőház átalakítása kell legyen. Az állami cég – gondoljunk bármit is múltbéli és jelenlegi borairól – 2300 szőlőtermelővel áll szerződéses viszonyban, évente 6 millió liter bort értékesít, ebből harminc százalékot külföldre ad el. Ez a mennyiség megkerülhetetlen tényezővé teszi. Szepsy István a Mandiner.bornak adott interjújában már megfogalmazta, miért jó a kerház átalakítása:
„Át kell szervezni az állami vállalatot és a hegyközségeket. Az állami cégnek, vagyis a Tokaj Kereskedőház Zrt-nek húzóvállalattá kell válnia. Olyan súlyt kell adni neki, hogy versenyhelyzetbe kerüljön az összes középvállalattal szemben. Induljon el egy komoly verseny – ugyanakkor a kistermelők is érezzék, hogy most a minőségi korszaka indul be. Ehhez fel kell vállalniuk azt, hogy egy magasabb színvonalú és árszínvonalú terméket készítsenek. (…) Fel kell ébreszteni az emberekben az igényt a legmagasabb minőségre. Ha ez megvan, a tömegtermeléssel foglalkozó borász is szét fogja választani a két dolgot, mert büszke lesz arra, hogy neki is van magas minőségű és presztízsű bora, a tömegtermelésből pedig nem csinál nagy dicsőséget, csak él belőle.”
Hatalmasat lendítene Tokaj-Hegyalján, ha a végeredmény egy olyan borászat lenne, mint a Domäne Wachau. Egy pillanatra elképzeltem magam előtt a nyolc-tíz fürtös hozamkorlátozást az integrált szőlőterületeken, a belőlük készített település-szintű borokat, a saját tolcsvai és tokaji területekről készített dűlős tételeket, és a Kincsem-kastélyt, mint kóstolóteremnek, vinotékának és saját étteremnek otthont adó birtokközpontot. És azt a több millió palack, külföldi exportra várakozó tokaji bort.
Itt még nem tartunk. Egyelőre annyit tudunk, hogy látszik némi kormányzati akarat, ami ebbe az irányba terelné az állami céget. Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője az Inforádiónak szeptemberben arról beszélt, hogy változtatni kell a Tokaj Kereskedőház stratégiáján: az állami tulajdonú pincészetet a tömegtermelésről át kell állítani minőségi, a különleges termőterület egyediségét kifejező borok készítésére. Most ez vagy így lesz, vagy nem – előbb-utóbb azonban muszáj így lennie.
Forrás:Mandiner.hu
Írta: bukovics
