2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 357 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Móricz színjátszó verseny
15720-szitulogo_color1

Móricz színjátszó verseny

Az Évad drámája és a SziTu program keretében
A Miskolci Nemzeti Színház az évad klasszikus magyar drámájához, Móricz Zsigmond: Úri muri című színművéhez kapcsolódóan a Színház és Tudás (SziTu) nevelési programjának keretében diákszínjátszó versenyt hirdetett középiskolás színjátszó csoportok részére.

A versenyre a diákok Móricz Zsigmond teljes életművéből szabadon választhattak olyan, kamaratérben előadható jeleneteket (drámarészleteket vagy prózai művek dramatizált részleteit), melyek hossza kb. 10-25 perc. A bemutatókat a színház művészeiből álló zsűri értékeli és díjazza.

A verseny napján, 2012. november 16-án, pénteken 7 iskolából 12 csoport mutat be egy-egy jelenetet a Játékszínben. A verseny 10 órakor kezdődik, az eredményhirdetés 16 órakor várható. A zsűri tagjai: Ari-Nagy Barbara dramaturg, Zayzon Zsolt, az Úri muri című előadás főszereplője és Rácz Attila, a SziTu projektvezetője.

Reményeink szerint zseniális szerzőnknek, a magyar irodalom klasszikusának művészete örömteli perceket szerez majd a tanulóknak, akik a színpadra állított jeleneteken keresztül igazi felfedezésekkel gazdagodnak majd.

A program a közönség számára nem látogatható, jegyek nem válthatók.

MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNJÁTSZÓ VERSENY
Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín
2012. november 16.

___________________________________________________________________________

10.00
Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola – AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT (25 perc)
Játszók: Bolobás Nóra, Szép Zsuzsanna, Tímári Anita, Kató Szabolcs, Furmann Zoltán, Lukovics Márk, Bodnár Bence, Nagy Krisztián, Kiss Csaba, Áts Dávid, Tilk Márton, Renyhárt Tamás
Felkészítő tanár: Váradi Mariann
___________________________________________________________________________

10.45
Balázs Győző Református Líceum – KATONÁK (15 perc)
Játszók: Molnár Ákos, Budai Dávid, Budai Ádám, Kristóf Dóra, Hermanucz Ivett, Papszász Irma, Tar Anett, Tóth Zsanett, Szonday Róbert
Felkészítő tanár: Fandl Ferenc
___________________________________________________________________________

11.15
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium – A KONDÁS LEGSZENNYESEBB INGE (10 perc)
Játszók: Debreceni Eszter, Szemán Szabina, Irkó Anna, Hutka József, Sike Gábor
Felkészítő tanár:  Varga Péter
______________________________________________________________________

11.45
Hámori Waldorf Iskola – SZEGÉNYEMBEREK (15 perc)
Játszók:Révész Bálint, Szabó Eszter, Szűcs Péter, Csabán Zsolt, Ferencsik Dorina, Isky Ádám, Koppány Gerda, Szőke Viola, Kovács Máté, Fazekas Gergő, Magi Katalin, Szűcs Miklós, Mózsik Evelin
Felkészítő tanár: Simonyi Zoltán
_____________________________________________________________________

12.15
Kós Károly Építőipari Szakközépiskola (KOMISZAK) – TISZAZUGI MÉREGKEVERŐK (18 perc)
Játszók: Golopi Gabriella Virág, Horváth Csilla, Kucskár Kamilla, Kucskár Bendegúz, Kucskár Huba, Klima Zsolt, Takács Ádám, Magos Bence
Felkészítő tanár: Izsó Angelika
___________________________________________________________________________

12.40
SZÜNET

___________________________________________________________________________

13.00
Zrínyi Ilona Gimnázium – GROTESZK (15 perc)
Játszók:Eperjesi Gergely, Csató Alexa, Potonyecz Fanni, Markóci Attila, Farkas Zsuzsanna, Wittner Eufrozina, Lénárt Martina, Borbély Eszter, Tóth Evelin, Lajhó Ruben, Fráter Ádám
Felkészítő tanár: Kertész Ágnes
___________________________________________________________________________

13.20
Zrínyi Ilona Gimnázium – A HÍVATLAN VENDÉG (15 perc)
Játszók: Borbély Eszter, Tóth Boglárka, Veszprémi Andrea, Krébesz Lili
Felkészítő tanár: Kertész Ágnes
___________________________________________________________________________

13.40
Zrínyi Ilona Gimnázium – TACSKÓ ÉS VASTAG (15 perc)
Játszók: Lénárt Martina, Varga Eszter Zita, Jakab Zsófia
Felkészítő tanár: Kertész Ágnes
___________________________________________________________________________

14.00
Zrínyi Ilona Gimnázium – CUCIKÁM (15 perc)
Játszók: Haraszti Gitta, Tóth Jakab, Varga Barbara
Felkészítő tanár: Kertész Ágnes
___________________________________________________________________________

14.20
Zrínyi Ilona Gimnázium – SÁRI BÍRÓ (15 perc)
Játszók: Ulrich Bianka, Fráter Ádám, Tóth Evelin, Lajhó Ruben, Varga Barbara, Gyulai Ádám
Felkészítő tanár: Kertész Ágnes
___________________________________________________________________________

14.40
Baross Gábor Szakközépiskola és a Premier Művészeti Iskola (Montázs Színjátszó Műhely) –
VACSORACSATA (20 perc)
Játszók: Fülöp Sándor, Figeczki Vanda, Bucskó István, Fucciso Moréna, Kinik Viktória, Kolostori Kincső, Farkas Vivien, Simon Réka, Katona Ninetta, Kupás Krisztián, Kassai Szonja Viktória, Kerekes Eszter
Felkészítő tanár: Püspöki Péter
_____________________________________________________________________

15.10
Földes Ferenc Gimnázium – BARBÁROK (25 perc)
Játszók: Kupcsok Júlia, Bánkuti Judit, Csontó Barbara, Bordás Gergő, Vass Csobán, Zádeczki Tibor, Benkő Péter
Felkészítő tanár: Szűcs Tamás

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés