2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Valótlanságok is megjelentek Lenhardt Balázs kilépése kapcsán
royal_magazin_PNG

Valótlanságok is megjelentek Lenhardt Balázs kilépése kapcsán

A kettőnk közötti bizalmi viszony már 2011-ben elkezdett megromlani a képviselői munkájával kapcsolatos eltérő felfogásunk miatt. Innentől kezdve többször tettem kísérletet a rendezésre, de nem sikerült megoldást találnunk.

Balázs egyre inkább önálló pályára kezdett lépni, amely során többször ment szembe, vagy tért el a párt és a frakció által képviselt állásponttól lényeges ügyekben, előzetes egyeztetés nélkül. Ilyen eset volt például legutóbb a választási regisztráció bevezetésére lehetőséget kínáló fideszes Alaptörvény-módosítás, amely ráadásul név szerinti szavazás keretében történt. Balázs ebben a súlyos kérdésben jobbikos képviselőként saját szavazatával a Fidesz-kormány hatalomkoncentrációs törekvéseit támogatta, nem pedig a saját, ellenzéki pártjának az álláspontját. Hangsúlyozni szeretném: a Jobbikon belül bárki számára adott a lehetőség a lelkiismerete szerinti szavazásra, nemzeti radikális pártként azonban nem asszisztálhatunk az Orbán-kormány hatalmának bebetonozásához.

A múlt héten Lenhardt Balázs jelezte, hogy Szegedi Csanád ellen szeretne feljelentést tenni, mert Brüsszelből bizonyos információkat kapott, amelyek visszaélésekről szóltak. A frakcióülésen megvitattuk a kérdést, amely után arra kértem Balázst, hogy az e heti elnökségi ülésre jöjjön el, és ismertesse a terveit. Ő azonban úgy döntött, hogy egyeztetés nélkül is megteszi a feljelentést. A szóbeli kérésem után írásban is jeleztem számára, hogy egy ilyen súlyú ügyben az elnökséggel és a frakcióval való egyeztetés nélkül, bizonytalan információkkal ne kezdjen bele a jogi lépések megtételébe, azzal várja meg a mostani hetet. Ez sem volt elég, a feljelentést megtette, és arról a sajtóosztályunk megkerülésével sajtótájékoztatót is szervezett.

A tegnapi frakcióülésen közöltem, hogy mivel a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének szóbeli és írásbeli felszólítását, valamint a frakció egyöntetű véleményét figyelmen kívül hagyva, egyeztetés nélkül kezdett bele akciójába, ezért bennem az iránta való bizalom végleg megszűnt. A Jobbik csapatát csak akkor tudom sikerre vezetni, ha a fegyelmezettség és az egymásba vetett hit érvényesül a sorainkban. Mivel ő a fegyelmezettségnek sokadszorra sem tudott eleget tenni, bizonyította, hogy nem tud csapatjátékosként velünk küzdeni, ezért megkértem, lépjen ki a képviselőcsoportunkból, amely kérésnek a frakcióülés végén eleget tett, miután meghallgatta a frakciótagokat, akik közül senki nem foglalt állást maradása mellett.

A Szegedi Csanád elleni feljelentés másik jegyzője Kulcsár Gergely volt, aki azonban nem tudott az egyeztetés elmaradásáról, így ő teljesen vétlen az ügyben. Sem nekem, sem a frakciónak nem a feljelentés ténye, nem Szegedi Csanád „saulfordulásának” elítélése a problémánk, hanem az elnöki kérést és a frakció akaratát figyelmen kívül hagyó elintézési mód.

Bízom benne, hogy Lenhardt Balázs független képviselőként is kitart esküje mellett, tevékenységét a korábban távozott személyekkel ellentétben nem korábbi pártja és frakciója támadása, hanem a nemzetért végzett áldozatos munkája jellemzi majd.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!