2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Technika » A Chemgeneration országos turnéra indul
royal_magazin_PNG

A Chemgeneration országos turnéra indul

Az utánpótlás nevelése és a szakmai elhivatottság a cél
A Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF által alapított Chemgeneration internetes tudásbázis a 2012-es tanévben a virtuális térből belép a laboratóriumok világába és országos turnéra indul. A Chemgeneration Roadshow célja, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló középiskolások érdeklődését a kémia iránt és támogassa az egyetemi és főiskolai szintű képzések, illetve a tudományág iránt elhivatottak utánpótlását.

Elegendő hallgató, kevés végzős
A felvi.hu 2011-2012-es statisztikájának adataiból* kiderül, hogy idén, országosan kémia szakon 416-an, vegyészmérnöki karon pedig 414-en kezdhetik meg tanulmányaikat. Az igazi problémát nem is az elegendő hallgató, hanem a végzősök száma jelenti, amely a húsz évvel ezelőtti szint alatt marad. A szakirányra felvettek csupán 20%-a fejezi be sikeresen tanulmányait, a tanárok képzésénél pedig a helyzet egyenesen drámai: évente körülbelül csak öten kapnak kémiatanári diplomát. E helyzeten kíván javítani a program, amelynek keretében közel ezerötszáz középiskolás diák végezhet látványos és szórakoztató kémiai kísérleteket felsőoktatási intézmények laboratóriumaiban a Chemgeneration Roadshow keretében.

„A Chemgeneration az idei tanévben országos turnéra indul, hogy a laboratóriumok izgalmas világába csábítsa a fiatalokat. A nagy döntés előtt álló középiskolások a nyílt napokon olyan élménnyel gazdagodhatnak, amely nemcsak a továbbtanulást, hanem már a későbbi pályaválasztásukat is befolyásolhatja.” – nyilatkozta Simonné Dr. Sarkadi Livia a Magyar Kémikusok Egyesületének elnöke.

Az utánpótlás nevelését szolgáló kezdeményezéshez öt egyetem és két főiskola csatlakozott: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem. Az intézmények nyílt napokon várják a középiskolás diákcsoportokat. A roadshow állomásain szórakoztató kémiaórákkal és érdekes kísérletezéssel szólítják meg a továbbtanulókat: a jövő lehetséges kémiaprofesszorait és kémiatanárait.

„A vegyipar innovációi kiemelt szerepet játszanak a fenntartható fejlődésben, amelyhez mindig szükség lesz elhivatott kémikusokra, ezért is vagyunk a természettudományos oktatás elkötelezett támogatói világszerte.” – mondta Dr. Herbert Fisch, a BASF Hungária ügyvezető igazgatója.

A Chemgeneration.com-ról
A chemgeneration.com látványos köntösben és szórakoztató módon mutatja be a tudományág történetét, eredményeit és a civilizáció fejlődésére gyakorolt hatását. A kémiai tudásbázist a Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF Hungária Kft. alapította 2011-ben, a Kémia Nemzetközi Évében. A weboldal fő célja, hogy felébressze a tudományág iránti érdeklődést, valamint bemutassa a kémia helyét világunkban, beleértve kiemelkedő szerepét az emberiség jövőjének és fenntartható fejlődésének szempontjából. A weboldalnak indulás óta közel 100.000 látogatója volt, 2011-ben oktatás kategóriában elnyerte „Az Év Honlapja” címet, idén a Future City innovációs közösségi játékkal bővült.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!