A 40-szeres magyar válogatott, az angol Premier League első magyar játékosa hamarosan rendkívüli megtiszteltetésben részesül. Beválasztották a Dunfermline Hírességek Csarnokába, a Hall of Fame-be. A focihoz fűződő viszonyáról szenvedélyesen valló sportolóval a kitüntetés apropóján beszélgettünk.
1. Gyermekkortól az Újpesti Dózsáig
“A foci számomra igazi szenvedély” -üti meg a beszélgetés alaphangját a pásztói születésű sportember. Már kisiskolásként minden nap szaladt ki a grundra, hogy focizhasson. Gyorsan megmutatkozott labdaérzéke, így nyolcadikosként az iskolai tornatanára benevezte a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni” országos futballtehetségkutatóba. Az annak idején rendkívül népszerű műsor döntőjében 25 fiatal focista között mutathatta meg tudását. A finálét jelentő mérkőzést a TV is közvetítette. Itt figyel fel rá az Újpest is, de ekkor még Salgótarjánba ment futballozni és tanulni. Végül a neves budapesti csapathoz 1982-ben, középiskolai tanulmányai végeztével igazolt.
A Törőcsik fémjelezte Újpesti Dózsánál először a sérült Tóth Józsefet helyettesítette a fiatal bekk. Majd több más pozícióban is bizonyította, hogy univerzális játékosként számíthat rá a csapat. Hamarosan biztos kezdőemberré vált. Sok szép, emlékezetes mérkőzést vívtak ezekben az években mind hazai, mind nemzetközi színtéren. Pl.: számos Ferencváros elleni sikeres összecsapás, győzelem, az UEFA Kupa címvédője, az IFK Göteborg ellen, a sztárcsapat Köln és a KEK-győztes Aberdeen ellen, ami 1984-ben KEK-negyeddöntőt hozott a Dózsának. A lila -fehér színekben 1982 és 1989. között 156-szor lépett pályára a 11 gólt jegyző középpályás. 1987-ben magyar kupa győztes lett, ’88-ban az év játékosává választották Magyarországon.
A válogatottban is számítottak megbízható játékára. Utánpótlás és ifjúsági válogatottságok után 1986-tól kap stabil szerepet a felnőtt válogatottban. EB- és VB selejtezőkön szerepel, kilenc évig, 1995-ig 40-szer ölthette magára a nemzeti válogatott mezét, amire máig büszkén emlékezik.
2. Bordeaux-ból Dunfermline-ba
A Kelet-európai labdarúgók közül ekkor még kevesek számára adatott meg, hogy Nyugaton játszhassanak. Sokszor még a tehetség sem volt elég, olyan szigorúak voltak a szabályok.
Kozma a tehetségének és a szerencséjének -ami szerinte mindenhez kell- jóvoltából igazolt ki a Girondins Bordeaux csapatához, ahol 5 évre szóló szerződést írt alá. Bár jól érezte magát Franciaországban, különféle okok miatt úgy alakult a sorsa, hogy egy évre a skót Dunfermline Athletic FC-hez ment kölcsönbe. Elmondása szerint azért választotta a DAFC-ot, mert az akkori csapatmenedzser Jim Leishman és a vice president Blair Morgan meggyőzték, hogy miért érdemes náluk folytatnia. “Azóta is nagyon hálás vagyok Nekik, hogy karrierem és életem egy részét ott és velük (a “DAFC Családdal”) tölthettem.”
“Skóciában olyan volt, mintha hazaérkeztem volna”- vall erről az időszakról. A Dunfermline éppen ekkor került fel az első osztályba, a Scottish Premier League-be. Győztes meccsen, az 1989/90-es bajnokság második mérkőzésén csatlakozott a csapathoz, és ez a győzelem egész évre a szerencsecsillagává vált. Szinte azonnal beilleszkedett a csapatba, csapattársaival, a vezetőséggel, a szurkolókkal egyaránt megtalálta a hangot. A skóciai hónapok egységes, családias, baráti hangulatú csapatban teltek. Élvezetes, teltházas, nagyon sokszor győztes meccseket hoztak a csodálatos és elkötelezett The Pars szurkolóinak. 1989-ben az év játékosa lett és a skót ligaválogatottba is beválasztották. A kölcsönév után azonban a Bordeaux csapata visszarendelte Skóciából.
A Kozma Istvánnal készített interjú következő részéből hamarosan megtudhatjuk, miként került a magyar játékos Liverpoolba és milyen kalandokon át vezetett karrierje.
