2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Eredmények és tervek a miskolci START közfoglalkoztatásban
15405-eredmenyek

Eredmények és tervek a miskolci START közfoglalkoztatásban

Miskolcon és térségének 35 településén – az országban egyedül álló módon – a Kistérségi Társulás a közfoglalkoztató. A csaknem egymilliárd forint összköltségvetésű program hat alprogramjában, közel 1400 munkavállaló dolgozik, ebből Miskolcon 660 fő. – mondta Dr. Bakos István.

Miskolc Kistérség Többcélú Társulásának munkaszervezet vezetője hozzátette, hogy az így munkahelyhez jutottak értéket teremtenek, hiszen a közfoglalkoztatottak keze nyomán tisztulnak meg a patak medrek; a Pereces, a Hejő, a Lyukó, a Szinva patak főként árvízveszélyes szakaszai, valamint Szirmán a Vezér árok, mely a városrész belvíz elvezetését szolgálja.

A történelmi Avas csúszásveszélyt jelentő eltömődött vízfolyásait is kitisztították, jövőre pedig az utcai vízelvezető árkokkal folytatódik a munka.

A mezőgazdasági alprogramban Miskolcon 33 fő dolgozik. Karámokat építenek, 42 db tenyész mangalicát gondoznak és ők művelik az egyre bővülő fóliasátras ültetvényeket is.

A START program keretében 190 fő az illegális hulladéklerakókat számolja fel.

Bakos István elmondta még: A „Belterületi utak karbantartása” alprogram keretén belül ötvenen a kátyúk eltüntetésén, ugyancsak ötvenen a mezőgazdasági földutak rendbetételén dolgoznak.

Másik 50 közfoglalkoztatott a hatodik, a „Téli foglalkoztatás, egyéb értékteremtés” elnevezésű alprogramban dolgozik. Ők Miskolc 1.100 db kijelölt közterületi fájának, bokrainak formázását végzik. A gallyazásból keletkező fa hulladékot aprítékolás után fűtésre és kertészeti célokra hasznosítja a város.

A program kisebbik része november végén, a nagyobb része pedig december végén zárul.

2013-tól új elemként bekerül a programba az intézmény és szociális bárlakás felújítás is.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés