Emlékek – Edvin Marton: „5-6 éves koromban, a legjobb barátom egy kecskepásztor volt – minden nap délután találkoztunk, és együtt vigyáztunk a kecskékre, bárányokra. Volt egy nagy tölgyfa, ott találkoztunk mindig, és
sütögettük a krumplit, vigyáztunk a jószágokra, esténként fociztunk – amikor a többiek is jöttek, és nagyon jól éreztük magunkat.
8 éves koromban Moszkvába kerültem, a Csajkovszkij Zeneiskolába, ott már
kollégista voltam. 16-an voltunk egy szobában, volt egy kis szekrényem,
hegedű, és tanulás – reggel 6-kor keltünk, és nyomtuk. Ez egy kiképző
iskola volt 8 évig, ami után Budapestre kerültem, és itt folytattam a
tanulmányokat. Szerencsém volt, mert New Yorkban tanultam utána, Bécsben,
Oroszországban, és így mindenhol tanultam nyelvet is.
Nagyon szerettem a Nagymamámat, Marton Ilonának hívták – viszonylag korán,
6 éves koromban eltávozott. Születéstől Csűry Lajos a nevem, és annyira
szeretem a Nagymamámat, hogy felvettem az ő vezetéknevét, így lettem
Marton. Az első lemezem Németországban jelent meg, és 23 országban, így
írták, hogy Edvin Marton – onnantól egységesen használtuk a médiában, hogy
ne legyen kavarodás.
Életem egyik legmeghatározóbb napja, az olimpiai szereplés volt, mikor
felléptem együtt Jevgenyij Pljuscsenkoval, aki megnyerte a zenémre az
aranyat – zenéltem neki, ő korcsolyázott, és ezt közel 300 millióan látták.
Annyira egyedülálló volt ez a fellépés, hogy előtte még ilyet az olimpián
soha nem csinált sportoló, és zenész – főleg korcsolyával. Annyira
emlékezetes, és rendhagyó lett, hogy egy gálaműsort kreáltunk együtt, és
közel 600 előadáson túl vagyunk már.”
Emlékek
Walkó Csaba (Compact Disco): „Imádtam Michael Jacksont – szerintem
mindenki imádta kicsi korában. A Városmajori Általános Iskolában voltak kis
ünnepségek, és van egy olyan emlékem – talán egy kép is készült róla -,
hogy az asztalon táncolok, és iszonyatosan halandzsázva énekelek.
Nekem, ami ma is meghatározó emlék, az a belgrádi zongoratanárnőm – akitől
rettenetesen féltem, nagyon szigorú volt. Nagyon sokat kellett gyakorolnom,
és ez végigkíséri a mai felfogásomat is. Nagyon erőteljes kisugárzása volt,
és nagyon tiszteltem a tudása miatt – amellett, hogy jó tanár volt, nagyon
jó zongorista is egyben. Rettegtem amikor mentünk órára, hogy eleget
gyakoroltam-e, de ez épített engem. Amikor eljöttünk onnan, 14 éves voltam,
azt mondta, hogy nagyon büszke rám, és nagyon örül annak, hogy szépen
megtanultam zongorázni. Adja az Isten, hogy még él – mert nem nagyon
hallottam róla, és nem tudtam kapcsolatba kerülni vele.”
A teljes portré 21 helyi rádióban hallható, adás után a műsor weboldalán
is elérhető: www.sztarportre.hu
