2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ezrével számolják fel a cégeket
royal_magazin_PNG

Ezrével számolják fel a cégeket

Csaknem 18 ezer céget számoltak fel szeptember végéig, azaz havonta átlagosan kétezerre került pecsét Magyarországon. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint ez 22 százalékkal haladja meg a tavalyi év első három negyedévének adatát. A jelentős emelkedés hátterében az Opten szerint az áll, hogy ebben az időszakban fordultak át felszámolásba azok a kényszer-végelszámolások, amelyeket tavaly év végén és idén év elején indítottak nagy számban a cégbíróságok.

Az első félévben regisztrált több mint 12 ezer felszámolási eljárásból csaknem 7500 eredetileg kényszer-végelszámolásnak indult, csak azután ment át felszámolásba.

Az Opten szakértői arra számítanak, hogy a negyedik negyedévben, de legkésőbb a jövő év elején a felszámolási mutató csökkenésnek indul. Ez azonban nem jelenti majd a gazdaság fellendülését, a megszűnések száma ugyanis továbbra is magas marad, csak formájuk változik meg.

A közlemény szerint tavaly egész évben 24 348 cég szűnt meg hatósági intézkedéssel vagy felszámolási, végelszámolási eljárás végeredményeként. Idén a szám várhatóan meghaladja a 27 ezret.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés