2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 357 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Borok és sör a belvárosban
15135-bor-

Borok és sör a belvárosban

Gazdag programokkal várja az érdeklődőket a hét végén a belváros, a rendezvények részleteit tegnap sajtótájékoztatón ismertették a miskolci városházán. A Borkert elnevezésű borfesztivál már pénteken elkezdődik.
A roadshow-szerű rendezvény már az ország több helyszínére eljutott, most Miskolc a soros, mondta Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Szövetség igazgatója. Hozzáfűzte, a program jól illeszkedik a korábbi, miskolci kezdeményezéshez, a tavaszi Avasi borangoláshoz és borversenyhez.
A Borkert szervezői – az Agromarketing Centrum – bíznak benne, hogy mozgalmassá teszik a belvárost, – írja a boon.

Kiss Gábor, a város alpolgármestere arról beszélt, hogy a rendezvény nagyon is beleillik az „élhető város” koncepcióba, úgy érzi, az elmúlt hetek programjaival – CineFest, Sörfesztivál – sikerült megtalálni az irányt, amelyett a város lakói szeretnek.
A rendezvényen jelen voltak a Borkert szervezői is, akik elmondták, bár két napos szokott lenni a rendezvényük, de ők vasárnap is maradnak, így a Miskolczi Vásáron is jelen lesznek.

Ez utóbbi rendezvény kapcsán Némedi Varga Zoltán hangsúlyozta újra lesz Régiségvásár, a Magyar Portékák Vására, Miskolczi Lacikonyha, KrePP Művészpiac, és megkóstolható a Miskolczi Ínyenc Kolbász is, amely tradicionális recept alapján készül.
Arról már Tánczos Tamás, a Miskolci Kulturális Központ igazgatója számolt be, hogy a Szinva terasz vasárnap délután sörös szezonbúcsúztatóra várja a sör szerelmeseit. Ennek része a délután 3 órakor kezdődő Bányai unplugged koncert is. ÉM-HM
Nemzeti gyásznapon?
Kérdeztük, miért rendez a város borfesztivált október 6-án, a nemzeti gyásznapon. Némedi Varga Zoltán hangsúlyozta, bennük is felvetődött a kérdés, de mivel egy roadshow részéről van szó, nem sikerült más időpontot találniuk. Végül úgy oldották meg, hogy az ünnepség délelőtt lesz, a fesztivál pedig csak délután nyílik.

A Borkert programjából
Helyszín: Városház tér
A rendezvény egyik alappillére a borkóstoló zóna, ahol a látogatók öt féle bort kóstolhatnak, a rendezvényen kitelepülő borászatok kínálatából. A színpadon (naponta két alkalommal) látható borkóstoló show
Programok
A nap folyamán két vezetett borelőadás: pénteken (15:00 és 19:00) és szombaton (15:00 és 18:30).
október 5., péntek
19:00 – Vezetett borkóstoló sztárvendégekkel: Keresztes Ildikó és Abaházi Csaba
20:00 – Abaházi Group koncert, sztárvendég: Keresztes Ildikó
október 6. szombat
20:30 – Colorstar koncert

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Vasarely don’t go home!
Vasarely Don't Go Home! címmel nyílik kiállítás a Városligeti NEO Kortárs Művészeti Tér-ben a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált műv…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés